Skip to content

410 millió forint tűnt el a kamupártok egyéni jelöltjeinek állami kampánytámogatásából – a TI Magyarország feljelentést tesz

410 millió forint tűnt el a kamupártok egyéni jelöltjeinek állami kampánytámogatásából – a TI Magyarország feljelentést tesz

A legutóbbi két választás alkalmával összesen 7 milliárd forint tűnt el a kamupártok zsebében. A 2018-as választási kampány során a kamupártkassza számlálója 3 milliárd forintnál állt meg. Sejteni lehetett, hogy a kamupártok 2018-ban is lenyúlták az államtól kapott kampánytámogatást. A Transparency International Magyarország azonban nem elégedett meg a sejtéssel. Bizonyosságot akartunk, ezért közvetlenül a legutóbbi országgyűlési választásokat követően arra kértük a Magyar Államkincstárt, hogy adja át a 2018-as parlamenti választáson indult összes képviselőjelölt elszámolását. Az államkincstár több mint kétévi perlekedés és két, a Transparency International Magyarország számára győzelmet hozó bírósági ítélet után, idén ősszel adta ki az adatokat.

A Transparency International Magyarország feldolgozta az adatokat és megállapította, hogy 10 kamupárt az egyéni jelöltjeiktől átvett kampánytámogatás (ez jelöltenként egymillió forintot jelent) összesen 410 millió forintot kitevő összegével nem számolt el tisztességesen. Vagyis legalább 410 millió forint veszhetett kárba.

Mivel a pártok nem kötelesek tételesen elszámolni az egyéni jelölteknél lényegesen nagyobb összegű állami támogatással, arra eleve nem is volt lehetőségünk, hogy a pártok költéseit is ellenőrizzük.

A kamupártok egyéni jelöltjeitől származó pénzekkel megvalósított visszaéléseket valószínűsítő, tartalmukat tekintve rendkívül kétséges hitelességű elszámolások és számlák több mint két éve a Magyar Államkincstár birtokában voltak.

A feltárt szabálytalanságok közpénzekre elkövetett csalás gyanúját keltik, amit a Büntető Törvénykönyv szabadságvesztéssel rendel büntetni. A törvény értelmében bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést, a hatóságok azonban nem mérlegelhetnek: ha bűncselekményre utaló adat jut a tudomásukra, kötelesek feljelentést tenni. A Transparency International Magyarország nem tud arról, hogy a Magyar Államkincstár feljelentést tett volna a feltehetően szabálytalanul felhasznált kampánytámogatás ügyében. Ha a Magyar Államkincstár tétlen maradt, azzal hozzásegítette a kamupártokat ahhoz, hogy büntetlenül megússzák a közpénzek lenyúlását.

A Transparency International Magyarország azonban nem maradt tétlen: költségvetési csalás gyanúja miatt a NAV Bűnügyi Főigazgatóságához tettünk feljelentést.

Kapcsolódó oldalak

Nincsenek kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó hírek

A TI Magyarország két év pereskedés után kapta meg a Magyar Államkincstártól a pártok...
Több mint két éve húzódó jogvitát zárt le a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése, aminek...
×