blank

MARTIN JÓZSEF PÉTER – ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ

2013 óta vezeti a Transparency International (TI) Magyarország csapatát. Felelős a TI Magyarország tevékenységeiért, reprezentálja a szervezetet a külső partnereknél és a médiában. A Kuratóriumnak tartozik beszámolási kötelezettséggel.    

Közgazdász és szociológus, diplomáját és PhD-fokozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) szerezte. Tanult Belgiumban és Hollandiában is. Jelenleg a BCE Közpolitika Tanszékének külsős adjunktusa, ahol a korrupció elemzését és intézményi közgazdaságtani tárgyakat oktat.  

Gazdasági újságíróként kezdte a pályáját, másfél évtizeden keresztül gazdasági lapoknál dolgozott. 2003 és 2009 között a Figyelő című üzleti hetilap főszerkesztője volt. Vezetése alatt az újság Pulitzer Emlékdíjat nyert. 2010 és 2013 között elemzőként és tanácsadóként tevékenykedett több nemzetközi és hazai intézmény megbízásából. 2019-ben egy kiküldetés (secondment) keretében a TI UK londoni irodájában dolgozott kutatási igazgatóként. 

Két évtizede rendszeres szereplője a hazai és a nemzetközi médiának. Kéttucatnyi tudományos közleményt jegyez és egy könyv (Álomcsőd) társszerzője. Kutatási területe a korrupció, az intézmények és a gazdasági fejlődés összefüggései.  

Angolul magas szinten, franciául és oroszul társalgási szinten beszél.  

LIGETI MIKLÓS – JOGI IGAZGATÓ

2012 óta jogi vezető a Transparency International (TI) Magyarországnál. 

Jogász, 2002-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 2006-ban jogi szakvizsgát tett.  

Azt megelőzően, hogy a Transparency International Magyarországhoz csatlakozott, tíz éven át állami intézményekben (Országos Kriminológiai Intézet, Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Belügyminisztérium) dolgozott.  

blank
blank

PAPP KRISZTINA – MŰKÖDÉSI IGAZGATÓ

2010 óta dolgozik a TI-nál, 2016-ig elsősorban üzleti szektorral kapcsolatos projektekkel foglalkozott, mint projektmenedzser és kutatásvezető. 2017-től a TI működési igazgatója, a szervezet pénzügyeiért, a pénzügyi fenntarthatóságért, intézményi és egyéb források felkutatásáért, pályázatok írásáért, egyes humánerőforrás feladatokért felel.  

Közgazdász, diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte.  

A TI előtt vállalatfinanszírozóként és pénzügyi tanácsadóként dolgozott különböző nemzetközi és hazai pénzügyi intézményeknél. Pályafutása elején befektetési bankárként tőzsdei bevezetésekkel, vállalatfelvásárlásokkal és -eladásokkal, privatizációs tanácsadással foglalkozott. Két évet töltött az Egyesült Államokban, mint befektetési elemző a Prudential Investment Corporation-nél. A 2000-es évektől a Budapest Banknál volt projektfinanszírozó, később itt a Strukturált és Projektfinanszírozási Osztályt vezette.  

Magyar anyanyelvén kívül angolul beszél. 

ZEISLER JUDIT – SZENIOR PROJEKTMENEDZSER

2021 óta tagja a TI Magyarország csapatának. Többek között, az integritással, állami támogatásokkal, közbeszerzésekkel, bejelentővédelemmel és az állampolgári részvétellel kapcsolatos programokkal foglalkozik. Szerzője, illetve társszerzője több TI-os kiadványnak, így például a Szoba kiváltsággal turisztikai támogatásokról szóló riportnak. Hozzá tartozik többek között a Tenderbajnok felület is.

Közgazdász, a Budapesti Gazdasági Egyetemen diplomázott; majd a Pécsi Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. 

Több évig újságíróként tevékenykedett a Figyelő c. hetilapnál és egy Magyarországon kiadott francia nyelvű újságnál. A TI Magyarország előtt 2013-tól a Központi Statisztikai Hivatalnál dolgozott, előbb elemzőként, majd a koordinációs osztály vezetőjeként több nemzetközi szervezettel együttműködve.  

Angol és francia nyelvismerettel rendelkezik. 

blank
blank

JÁVOR DÉNES MARCELL – KOMMUNIKÁCIÓS MENEDZSER

2021 nyara óta tölti be a TI Magyarország kommunikációs menedzseri posztját. Ebben a munkakörben a szervezet sajtómegjelenéseiért, az online felületeken megjelenő tartalmakért és a kommunikációs partnerekkel való kapcsolattartásáért felel. Az újságírói mentorprogram és a minden évben a legjobb oknyomozói újságírói teljesítmények elismeréseként kiosztott Transparency-Soma-díj szervezése is a feladatai közé tartozik. 

Szociológus, diplomáját az ELTE Társadalomtudományi Karán szerezte. 

Közel hét éven át a Klubrádió szerkesztő-ripotereként dolgozott. A közéleti szerkesztőség munkatársaként számos bel- és külpolitikai műsor elkészítésében vett részt. A rádiózás világával a 2010-es évek elején kezdett megismerkedni, miután csatlakozott a budapesti Tilos Rádió közösségéhez. 

TESNER ZSÓFIA – IRODAVEZETŐ, PROJEKTASSZISZTENS

 2022. júliusa óta irodavezetői pozícióban dolgozik a TI Magyarországnál, emellett projektmenedzser asszisztensi és a szervezethez érkező gyakornokok és önkéntesekkel kapcsolatos feladatokat is ellátja.

Végzettsége sportmenedzser, mesterdiplomáját 2023-ban a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen szerezte. 

Angol nyelvismerettel rendelkezik. 

blank
blank

TILISTYÁK ADÉL – JUNIOR PROJEKTMENEDZSER

2023 szeptemberétől a TI Magyarország junior projektmenedzsere. A Fehér Könyv segédszerkesztője és projektmenedzsere. 

2023-ban végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi biztonság- és védelempolitika szakán, jelenleg az ELTE joghallgatója.

2020-ban gyakornokként kezdett, majd 2023-ig projektmenedzser asszisztensként dolgozott a TI Magyarországnál. 

Angol nyelvismerettel rendelkezik.

 

ZEGNÁL JUDIT – SZENIOR PROJEKTMENEDZSER

2023. szeptember óta tagja a TI Magyarország csapatának. Többek között képviseli a TI Magyarországot az uniós források felhasználását ellenőrző monitoring bizottságokban két operatív programhoz (KÖFOP és IKOP+) kapcsolódóan, és követi az antikorrupciós és a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) minősítésekkel foglalkozó európai uniós jogalkotást.

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen diplomázott, anglisztika szakon. 

Több évig brüsszeli kihelyezett újságíróként tevékenykedett az uniós szakpolitikákkal foglalkozó, angol nyelvű Europolitics hírügynökségénél, és a szintén brüsszeli székhelyű, magyar nyelvű Bruxinfo hírportálnál. A TI Magyarország előtt 2015-től az Európai Bizottság kutatási és innovációs főigazgatóságán dolgozott, stratégiai és tudományos kommunkációért felelős munkatársként. 

Angol és francia nyelvismerettel rendelkezik. 

blank