„Speak up for Women!” című projektünk a társadalmi nemek és a korrupció összefüggéseit vizsgálja. A Női Érdek Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetséggel együttműködve a TI-Magyarország négy „Speak up for Women!” klubesten négy témát jár körbe szakértők segítségével. A vizsgált témák a következők: a hálapénz szerepe az egészségügyben, a nők gazdasági, illetve politikai vezető szerepe, valamint a női aktivizmus.

A program részeként a TI-Magyarország és a Női Érdek a nők elleni erőszak miatt indított eljárások során felmerülő hatalmi visszaéléseket, valamint a szülészeti és nőgyógyászati ellátás korrupciós kockázatait feltáró kutatást készített Juhász Borbála (Női Érdek) és Sági Mirjam (ELTE) közreműködésével. Az említett tanulmányt nagy érdeklődés mellett március 26-án mutattuk be a budapesti Impact Hubban. Az eseményen a tanulmány bemutatása után elismert egészségügyi és nőjogi szakértők és aktivisták vitatták meg, hogyan lehetne hatékonyan fellépni a szülészet-nőgyógyászati hálapénz visszaszorítása, illetve az erőszakos bűncselekményeket elszenvedett nők ügyeinek részrehajlásmentes elbírálása érdekében.

Májusi rendezvényünkön a nők és a politika kapcsolatának vonatkozásában azt a kérdést jártuk körül, hogy miért ilyen alacsony a nők képviselete a magyar parlamentben, illetve hogy mi magyarázza a nők magasabb képviseleti arányát az Európai Parlamentben. A felkérésünkre a témát körüljáró tanulmány a Qubit.hu-n jelent meg. Az eseményen rangos szakértői panel, illetve a lehető legszélesebb részvétel mellett zajló politikusi panel keretében vitattuk meg a női kvóták és a nők képviseletének növelését célzó egyéb eszközök bevezetésének lehetőségeit és társadalmi kontextusát Magyarországon.

Az esemény résztvevőivel készített villáminterjúkat az alábbi videóban foglaltuk össze:

A projekt keretében 2019 őszén két további eseményt szervezünk a női aktivizmussal, valamint a nők gazdasági életben játszott szerepével kapcsolatban.

Az egyes eseményekről szóló részletes tudósítások az oldal alján található ‘Klubestek‘ oldalon keresztül érhetők el.

 

A projekt megvalósulását a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatta.

Kapcsolódó oldalak

Klubestek

Itt olvashatóak a „Speak up for Women!” című legújabb projektünk keretében rendezett klubestek részletes beszámolói: ...
Tovább► ►
Adományozás Newsletter signup

Hírlevél feliratkozás

Kérjen tőlünk naprakész információkat!

Hírlevelünkről bármikor leiratkozhat!