Hős vagy áruló? A közérdekű bejelentésről

A közérdekű bejelentők fontos szerepet játszanak a korrupció leleplezésében, mivel a korrupciós esetek igen ritkán kerülnek napvilágra. Ugyanakkor a közérdekű bejelentés számos dilemmát vet fel, a program célja az volt, hogy ezeket a dilemmákat megvitassuk meghívott vendégeinkkel, akik között lesz közérdekű bejelentő, újságíró, cégvezető és a téma egyéb szakértői. A beszélgetés után Az informátor című…

“Dumáljuk ki!” – beszélgetés a korrupcióról, kicsit másképp

A Transparency International BÁZIS Klub vendége Kovács András Péter, a Dumaszínház humoristája és Ligeti Miklós, szervezetünk jogi igazgatója volt. A rendhagyó rendezvényen számos fiatal vett részt a Fogasházban, hogy a korrupcióról nem a megszokott körülmények között beszélgethessen velünk. Íme egy részlet az eseményről:

Sikeres fellépés a korrupció ellen

A Transparency International Magyarország (TI) évek óta működteti a korrupcióellenes jogsegélyszolgálatot. A merj tenni! jogsegélyszolgálat honlapján bárki bejelentheti, ha korrupció gyanúját észleli, ha arra kérik, hogy fizessen kenőpénzt vagy vesztegessen meg valakit. Közszolgák, kormánytisztviselők, politikusok hatalommal való visszaélésére, vagy akár a közérdekű adatok eltitkolására vonatkozó jelzésekkel is lehet fordulni a TI-hoz. Aki a korrupció elleni…

Keveset markol a kormány korrupció ellenes programjának tervezete

A Transparency International Magyarország (TI) szerint a Kormány társadalmi vitára bocsátott korrupció ellenes programja szakmailag megalapozott, de mivel kizárólag a kormányzati szervekre koncentrál, csak részeredményeket érhet el. Az antikorrupciós szervezet szerint a program nem teremt megfelelő garanciát a közpénzek átlátható és hatékony felhasználásra és figyelmen kívül hagyja, hogy a korrupció Magyarországon a politikai és az…

Állásfoglalás a kormányzati korrupcióellenes intézkedésekről

A Transparency International Magyarország üdvözli a kormány azon kezdeményezését, hogy erős védelmet kíván biztosítani a korrupciós ügyeket feltáró bejelentőknek. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a Közérdekvédelmi Hivatal létrehozása önmagában nem megfelelő eszköz a rendszerszerű korrupció felszámolására. Egyúttal javasolja, hogy a közérdeksérelmet bejelentők védelme mellett a kormány fordítson figyelmet az Antikorrupciós Koordinációs Testület által jóváhagyott…

Adományozás Newsletter signup

Hírlevél feliratkozás

Kérjen tőlünk naprakész információkat!

Hírlevelünkről bármikor leiratkozhat!