Skip to content

Budaörs Város Önkormányzata – Zombori utcai idősek otthona

Budaörs Város Önkormányzata elszánt lépést tett a korrupció ellen, és a Transparency International Magyarországgal együttműködve Integritási Megállapodást kötött. A szerződés célja, hogy a Zombori utcai idősek otthonának bővítése közbeszerzési jogi és műszaki szempontok szerint is a lehető legnagyobb odafigyeléssel valósuljon meg, és a felek megegyeznek, hogy mindent megtesznek a korrupció kiküszöbölése érdekében. A projekt monitorozását a Transparency International Magyarország látja el.

Az Önkormányzat vállalja, hogy a közbeszerzési eljárásban és a szerződés teljesítésében történő részvétele során sem közvetlenül, sem közvetve nem ígér, illetve nem nyújt harmadik fél részére jogtalan előnyt annak érdekében, hogy a döntéshozó hatásköre gyakorlása során intézkedést tegyen vagy ne tegyen. Vállalja, hogy a közbeszerzési eljárás során minden ajánlattevőt egyenlő elbánásban részesít a Kbt. vonatkozó rendelkezései alapján. Amennyiben tudomást szerez arról, hogy érdekkörébe tartozó személy bűncselekményt követett el a közbeszerzési eljárás kapcsán, illetve ha bűncselekmény gyanúja merül fel, az Önkormányzat büntetőjogi, fegyelmi, illetve polgári peres eljárást kezdeményez.

Továbbá elvárja az ajánlattevőktől, hogy mindent elkövessenek a korrupció megelőzése érdekében, ne kössenek a Kbt. rendelkezéseit, illetve a tisztességes verseny elveit sértő, illetve a gazdasági versenyt korlátozó megállapodást, és ne használjanak fel rendeltetéstől eltérő módon, gazdasági előnyszerzés, versenyelőny vagy személyes nyereségszerzés céljával az Önkormányzattól kapott információkat, illetve ne adjanak át ilyen információkat harmadik személynek.

Kapcsolódó hírek

Feketelistákból még nem épült ország

Pert indítottunk az MNB alapítványi cége ellen

Nincs elfogadott éves jelentése a Korrupcióellenes Munkacsoportnak

Jelentkezz a 13. oknyomozó újságírói mentorprogramunkra!

MNB-ügy: a rendőrség ezúttal befogadta a feljelentésünket 

Vajon teljesítette a feljelentési kötelességét Gulyás Gergely?   

Nyitott szemmel a dezinformáció ellen: tippek a jövő kritikus szakemberei számára 

A Transparency International Magyarország ismét feljelentést tett az MNB alapítványai ügyében 

A Transparency International Magyarország a strasbourgi Emberi Jogok Bírósághoz fordult a szuverenitásvédelmi törvény ügyében 

Továbbra is Mészáros Lőrinc a tenderbajnok, a négy legjelentősebb szereplő vitte el a közbeszerzések mintegy negyedét   

×