Skip to content

Összeférhetetlenség mint csalási kockázat – TI konferencia

2018-ban az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF támogatásával a Transparency International Magyarország konferencia-sorozatot indít, olyan témák megvitatására, amelyek jelentős csalás vagy korrupciós kockázatot hordoznak az uniós alapok felhasználása vonatkozásában.

Az első ilyen kiválasztott téma az az összeférhetetlenség kérdése – kifejezetten az uniós alapok elosztására, illetve a közbeszerzési eljárásokra fókuszálva. A TI Magyarország értékelése szerint e területen hiányosságok fedezhetőek fel a szabályozásban, de még inkább a szabályok kikényszerítésében, amely jelentősen befolyásolhatja az uniós források szabályos és elszámoltatható felhasználását, így érdemes e kérdéseket megvitatni.

A konferencián négy panel-beszélgetés során hazai és külföldi előadók – többek között a magyar kormány, illetve uniós és nemzetközi szervezetek képviselői – jártak körbe egy-egy specifikus kérdést, úgy mint a szabályozás kérdései; az ellenőrzés és felderítés lehetőségei; egy újságírói panel során haza és külföldi példákon keresztül kerül szemléltetésre az összeférhetetlenség; végül pedig a környező országok tapasztalatait és jó gyakorlatait ismerhettük meg.

A konferenciát 2018. április 19-én rendeztük meg; helyszíne: Hotel President (Budapest, Hold utca 3.)

A konferencián elhangzott előadások elérhetőek az oldal alján található fájlok letöltésével.

 

 

Ezt az eseményt az Európai Unió Hercule III (2014-2020) programja támogatja, amelyet az Európai Bizottság hajt végre. Megalapításának célja, hogy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmével kapcsolatos tevékenységeket támogasson.

(További információért látogasson el az alábbi honlapra: http://ec.europa.eu/anti_fraud/about-us/funding/index_en.htm)

 

Kapcsolódó hírek

Jelentkezz a 13. oknyomozó újságírói mentorprogramunkra!

MNB-ügy: a rendőrség ezúttal befogadta a feljelentésünket 

Vajon teljesítette a feljelentési kötelességét Gulyás Gergely?   

Nyitott szemmel a dezinformáció ellen: tippek a jövő kritikus szakemberei számára 

A Transparency International Magyarország ismét feljelentést tett az MNB alapítványai ügyében 

A Transparency International Magyarország a strasbourgi Emberi Jogok Bírósághoz fordult a szuverenitásvédelmi törvény ügyében 

Továbbra is Mészáros Lőrinc a tenderbajnok, a négy legjelentősebb szereplő vitte el a közbeszerzések mintegy negyedét   

Nyílt levél a tulajdonosi átláthatóság megteremtéséhez 

Harmadik éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállama a Transparency International 2024. évi Korrupció Érzékelési Indexe alapján 

Sikeresen lezárult a Petneházy utca 90. szám alatti önkormányzati lakóház építése

×