A demokratikus közéletnek, a közügyek szabad megvitatásának az alapja, hogy bárki hozzáférhet a közérdekű adatokhoz. Bármilyen vitában értelmetlen véleményt nyilvánítani, ha nem hozzáférhetők azok az információk, amelyekről szó van. Az információszabadság egy alkotmányos jog, amely azt biztosítja, hogy a közhatalmi döntésekkel, közfeladatok ellátásával, közpénzek elköltésével kapcsolatos információkhoz bárki szabadon hozzáférhet. Nem kell megindokolnia, hogy miért kíváncsi egy adott ügyre, nem kell megmondania, hogy mihez kezd az így kapott információval. Az információszabadság, más néven a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog lehetővé teszi, hogy állami szervek, önkormányzatok által hozott döntések hátterét megismerjük, és magunk ítéljük meg, hogy átgondolt jó döntést hoztak-e választott képviselőink vagy egy hivatal tisztségviselői. Ez a jog biztosítja azt is, hogy megismerjük, mire és hogyan költik el a közpénzeket, másolatot kérjünk magáncégek és állami szervek között létrejött szerződésekből, vagy éppen a különböző állami szervek közzé tegyék az interneten a működésükre vonatkozó fontosabb információkat.

Az információszabadság a biztosítéka annak, hogy átláthatóan működjenek a közpénzből működő és a közfeladatokat ellátó intézmények, cégek. Az átláthatóság a korrupció egyik leghatékonyabb ellenszere, ez teszi lehetővé, hogy bárki feltegyen kérdéseket a közös ügyeinkről, az állami és önkormányzati szervek működéséről. Minél többen és minél gyakrabban élnek ezzel a jogukkal, annál nagyobb eséllyel derülhet fény visszaélésekre, és annál nagyobb hatékonysággal lehet a közigazgatás hibáit, hiányosságait, adott esetben pedig a közpénzek és a közvagyon felett rendelkező döntéshozók által elkövetett szabálytalanságokat, bűncselekményeket számon kérni vagy éppen a számonkérés hiánya miatt további felelősségre vonást kezdeményezni.

Kapcsolódó oldalak

Adományozás Newsletter signup

Hírlevél feliratkozás

Kérjen tőlünk naprakész információkat!

Hírlevelünkről bármikor leiratkozhat!