Skip to content

Kerekasztal-beszélgetés és kocsmakvíz Szegeden

Szeptember 29-én, kedden a Transparency International Magyarország és a Horizont Szabadságkutató Egyesület közös szervezésű „Jól járt Magyarország az új uniós költségvetéssel?” című eseményén a TI szakértője és szegedi egyetemi oktatók vitatták meg az Európai Unió nyáron elfogadott költségvetését több aspektusból. A résztvevők hallhattak a költségvetés elfogadásának hazai és nemzetközi politikai hátteréről, annak gazdasági vonatkozásairól, mint például a koronavírus-járvány miatt elindított helyreállítási alap vagy az EU-s támogatások jogállamisági kritériumokhoz kötése.

A kerekasztal-beszélgetést követően a vállalkozó szellemű hallgatóságra egy Európai Unió tematikájú kocsmakvíz várt. A feladatok vegyesen tartalmaztak érdekességeket és lexikális tudást igénylő kérdéseket az Unióról és Európáról. A versengő négy csapat jó hangulatú vetélkedés mellett szoros eredményt produkált. Az öt helyi fiatalból álló nyertes csapat a TI Magyarország által összeállított ajándékcsomaggal gazdagodott.

Kapcsolódó hírek

Továbbra is Mészáros Lőrinc a tenderbajnok, a négy legjelentősebb szereplő vitte el a közbeszerzések mintegy negyedét   

Nyílt levél a tulajdonosi átláthatóság megteremtéséhez 

Harmadik éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállama a Transparency International 2024. évi Korrupció Érzékelési Indexe alapján 

Sikeresen lezárult a Petneházy utca 90. szám alatti önkormányzati lakóház építése

Rangos francia állami kitüntetést kapott a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója 

We are currently looking for a Junior Project Manager at Transparency International Hungary

A G7.hu és a Direkt36 újságírói nyerték a 2024. évi Transparency-Soma Díjat

Elérhetővé váltak a november 4-i teltházas konferenciánk videófelvételei 

„Egy profin és precízen felépített diktatúrába is csúszhatnak hibák” – dokumentumfilm-vetítés és kerekasztal-beszélgetés az idei Korrupcióellenes Világnapon 

Továbbra is veszélyben az EU-s pénzekhez való hozzáférés

×