Skip to content

Vizsgálják ki érdemben, hogy mi folyik a NAV-nál!

Vizsgálják ki érdemben, hogy mi folyik a NAV-nál!

Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozója kiállt a nyilvánosság elé és elmondta, hogy az adóhatóság hanyagsága, az illetékesek felkészületlensége, illetve a szándékos félrenézés évente sok száz milliárd forintnyi adó elcsalását eredményezi. Amennyiben az állítások igaznak bizonyulnak, akkor ez Magyarország legnagyobb, közérdekű bejelentő által feltárt korrupciós botránya. Ezért megdöbbenve vettük tudomásul, hogy a NAV-nak mindössze 48 óra elegendő volt ahhoz, hogy kivizsgálja a súlyos állításokat és megállapítsa: Horváth András alaptalanul vádaskodik, hiszen nem történt jogszabálysértés, senki nem mulasztott és minden a legnagyobb rendben van.

Felháborítónak tartjuk, hogy a kormány, amely annyira elkötelezett a közérdekű bejelentők iránt, hogy nemrég törvényt is alkotott a védelmükről, feljelentéssel vegzálja az adóellenőrt és a kirúgása is csak azért maradt el, mert már felmondott.  Pedig e törvény értelmében tilos a dolgozót kirúgni vagy más hátrányt okozni neki azért, mert korrupciót vagy visszaélést hoz nyilvánosságra.

A Transparency International nem tudja, hogy igazak-e és ami nem kevésbé fontos, bizonyíthatóak-e a Horváth András által mondottak. Azt azonban tudjuk, hogy a NAV elhamarkodott vizsgálata és sommás kijelentései nem visznek közelebb az igazság kiderítéséhez.

Ezért azt várjuk az ügyészségtől, hogy kezelje a helyén az ügyet, és ne úgy járjon el, ahogyan a NAV tette. Alaposan vizsgálják ki, mit tett, és mulasztott-e a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ország költségvetése szempontjából létfontosságú adók beszedése során.

Kapcsolódó hírek

„A kormány nagy horderejűnek szánt korrupció elleni lépésként kidolgozta a közérdekű bejelentők védelmét szabályozó...
×