Végérvényesen pert nyert a Transparency International Magyarország az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium ellen. Szerdai, további fellebbezéssel már nem támadható ítéletében a Kúria kimondta, hogy a látvány-csapatsportokba áramló összesen legalább 360 milliárd forint igenis közpénz. A végső bírói döntés értelmében a két minisztérium köteles kiadni azokat a támogatási igazolásokat, amelyekből kiderül, hogy mely cégek, mennyi pénzzel támogatták az egyes sportszervezeteket. A közel másfél éven át húzódó perben Karsai Dániel ügyvéd volt a segítségünkre.
A TI-nak feltett szándéka, hogy a megszerzett adatokat feldolgozza és teljes körűen nyilvánosságra hozza, de ehhez szükségünk van az Ön támogatására is. Ha a nyilvánosság pártján áll, támogassa szervezetünk munkáját: transparency.hu/adomanyozas
Kiderült, hogy közpénz a tao, de a minisztériumban hirtelen eltűntek az iratok
A cikket írta: Jandó Zoltán, G7.hu
A Kúrián is megnyerte a tao-támogatások nyilvánossága érdekében indított perét a Transparency International Magyarország (TI). Mindez azt jelenti, hogy nem lehet tovább titkolózni: az illetékes minisztériumoknak ki kell adni, hogy mely vállalatok fizették társasági adójukat (vagy annak egy részét) az államkassza helyett egy sportvállalkozásnak.
Bár a sport támogatására a vállalatok általában büszkék szoktak lenni itthon, a tao rendszer 2011-es bevezetése óta nem árulják el, hogy mely cégektől mely sportszervezetekhez áramlik így a pénz. Pedig hatalmas összegről van szó: tavaly év végéig 320 milliárdnyi adóforint érkezett a tao-rendszernek köszönhetően a költségvetés helyett sportklubokhoz.
A titkolózás oka minden bizonnyal a rendszer visszássága: miközben sok kis egyesület valóban nem lenne képes fenntartani magát enélkül, a tao-pénzek nagy része nem hozzájuk, hanem Fidesz-közeli sportszervezetekhez áramlik. Csak példaként: a 2015/16-os szezonban a futballra szánt 19 milliárd forint harmada mindössze tíz sportszervezetnél kötött ki, az összeg közel 10 százalékát pedig egyedül a miniszterelnök által alapított, és Mészáros Lőrinc által elnökölt Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kapta.
A TI még tavaly nyáron indított pert a tao-pénzek útjának felfedése érdekében, miután erre vonatkozó közadatigénylésükre az érintett minisztériumok és sportszövetségek nem adták ki a kért dokumentumokat – mondta a G7.hu lapnak Ligeti Miklós, a szervezet jogi igazgatója. Az információ visszatartását állami oldalon azzal indokolták, hogy a tao nem közpénz. A kormány tulajdonképpen a kezdetektől erre építette a támogatásokkal kapcsolatos kommunikációját. Emlékezetes Orbán Viktor 24.hu-nak a felcsúti Pancho Aréna avatóján adott interjúja, amelyben a miniszterelnök kifejtette: a magyar gazdaságpolitika régóta küszködik a kommunista örökséggel, és ez világlik ki abból az állításból is, hogy a tao-támogatásból felhúzott stadion közpénzből épült, hiszen ahhoz a vállalkozók biztosították a forrást.
Bár a támogatás valóban nem közvetlenül az államtól érkezik, hiszen a cégek nem fizetik be az adót, ettől még a központi költségvetés mond le a sportszervezetek javára pénzről. Nagyjából úgy lehet elképzelni a rendszer működését, mintha három barát (Viktor, Lőrinc, és László) elmenne egy pubba sörözni, úgy, hogy László tartozik Viktornak. Amikor megérkeznek, Viktor jelzi, hogy elengedi a tartozást, ha László állja belőle az első kört. A kormányzat álláspontja alapján (a tao nem közpénz) Lőrinc sörét László fizette. Mindenki más szerint azonban Viktor.
A mindenki másba pedig most már a Kúria is beletartozik, így nincs mit tenni, ki kell adni az iratokat, amiből kiderül a pénz útja. A kérdés csak az, hogy erre mikor, és milyen formában kerül sor.
A mostani pert ugyanis az érintett szaktárcák ellen indította a TI, márpedig a tao ügyekben leginkább illetékes Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) csak a sportszövetségi és a 300 millió forintot meghaladó sportszervezeti programokról döntött. Az ennél kisebb, kluboknak szánt összegek odaítéléséről a sportszövetségek határoznak, azaz náluk van minden fontos információ. Velük szemben is zajlik egy per, ott szintén jogerősen nyert már a TI, de a minisztériumokhoz hasonlóan a sportszövetségek is a Kúriához fordultak. Így itt egy döntést még meg kell várni. A tárgyalás időpontját egyelőre nem tűzék ki, azaz ebben az esetben elvileg még lehet lehetőség időhúzásra.
Csakhogy a most zárult ügyben az EMMI mellett a Nemzeti Gazdasági Minisztérium (NGM) is érintett volt, márpedig a gazdasági tárcánál – legalábbis a korábbi közlésük szerint – minden dokumentum megvan. Így pedig már a mostani határozat eredményeként minden tao-s rejtélyre fény derülhet.
Már persze, ha az NGM nem próbálja meg valamilyen módon mégis visszatartani a dokumentumokat, amire a Kúria előtt már tettek kísérletet. Amint arról a G7.hu lapnak Ligeti Miklós beszámolt, a tárca az utolsó körben már azt állította: mégsem kaptak meg minden iratot. Más kérdés, hogy a Kúriát ez nem hatotta meg, így a minisztérium kénytelen lesz kiadni az adatokat.
Ahhoz, hogy a tao-dokumentumok nyilvánosságra kerülhessenek, meg kell várni, hogy a Kúria írásba foglalja az ítéletet. Ezt követően az EMMI-nek és az NGM-nek 15 napja lesz kiadni a dokumentumokat. A TI-nál úgy számolnak, hogy legkésőbb jövő év elején megkapják a kiperelt iratokat.