Üzleti fórum az önkormányzati átláthatóságról

Mit tehet egy önkormányzat vagy egy helyi köztulajdonban lévő vállalat, ha átláthatóbban szeretne működni? A Transparency International Magyarország (TI) több megoldást is kínál a számukra. Ha tanácsot kérnek tőlünk, elmondjuk, hogy a vállalatról szóló információkat miként érdemes bemutatni a nyilvánosságnak, és segítünk kialakítani egy olyan belső megfelelési rendszert, amely képes elhárítani a korrupciót. Stratégiai kockázat- és folyamatelemzéssel is támogathatjuk az önkormányzatokat. Mindemellett segítünk abban, hogy a helyi közbeszerzések átláthatóbban valósuljanak meg: monitorozó szervezetként veszünk részt a közbeszerzések tisztaságát szavatoló, az önkormányzat és a vállalatok között kötendő úgynevezett integritási megállapodásokban.

A TI e szolgáltatásai is napirendre kerültek az „Átláthatóság és kihívások az önkormányzatok, illetve az önkormányzati vállalatok működésében” című üzleti fórumán, amelyet 2014. november 18-án tartottak Budapesten. A fórumon a Főtáv Zrt., a XIII. kerületi önkormányzat, valamint a TI vezetői és szakemberei tartottak előadást.

A stratégiai kockázat- és folyamatelemzés a legvalószínűbb, leggyakrabban előforduló kitettségekkel foglalkozik, és azokat a területeket világítja át, ahol a korrupció – vagyis a vesztegetés, a kenőpénz-elfogadás, az eltitkolt előnyszerzés – kockázata felmerül. A Főváros tulajdonában lévő FŐTÁV Zrt. például azzal bízta meg a TI-t, hogy készítse el korrupciós kockázat- és folyamatelemzési jelentését, vizsgálja felül a vállalat etikai kódexét, írja meg a beszerzési politikára vonatkozó rendelkezéseit, és készítsen oktatási és vizsgaanyagot a témában. A vizsgálat tapasztalatairól, valamint a FŐTÁV Zrt. átláthatóságának irányába tett egyéb lépésekről Fekete Csaba vezérigazgató beszélt az üzleti fórum résztvevőinek.

„A FŐTÁV Zrt. elkötelezett az átláthatóság iránt, ezért az utóbbi 3-4 évben a FŐTÁV Zrt. rengeteg lépést tett. Ezek közül kiemelném a közbeszerzési körbe tartozó áruk és szolgáltatások körének kiszélesítését, a honlapunkon közzétett adatok átvizsgálását és folyamatos frissítését, képzések szervezését és az etikai kódexünk megújítását. Végső soron az átláthatóságot alapértékként szeretnénk beépíteni a vállalati kultúránkba, hiszen ez különösen fontos követelmény egy közszolgáltatást végző társaságnál.”

A TI Magyarország a korrupciós kockázatelemzés során a FŐTÁV valamennyi szabályzatát áttekintette, főleg a beszerzési és a HR folyamatokra, a belső ellenőrzésre, a bejelentővonalra és az oktatásra koncentrálva.

„Vizsgálataink alapján úgy látjuk, hogy a Társaságnál számos átfogó kontroll létezik, amelyek alkalmasak a korrupciós és csalási kockázatok hatékony kezelésére”

– mondta Rechnitzer Dóra, a TI üzleti szektorok vezetője.

Egy másik, az átláthatóságot szavatoló eszköz, az integritási megállapodás egy olyan szerződés, amelyet az ajánlatkérő közintézmény, az ajánlattevő vállalatok, és egy – az ellenőrzést végző – független monitor szervezet kötnek egymással. A monitor a teljes beszerzés folyamatát, az összes adatot,  dokumentumot, továbbá a beszerzés teljesítését vizsgálja.

Erre példa a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata, amely tavaly azzal bízta meg a TI-t, mint monitort, hogy a kerületben található Boribon bölcsőde felújításával kapcsolatos közbeszerzést vizsgálja. A TI a jogszerűség, az átláthatóság és a tisztességes verseny biztosításának szempontjából ellenőrizte a beruházást, s ennek megfelelően az Önkormányzat, az ajánlattevő vállalatok és a TI integritási megállapodást írtak alá.

A szerződés teljesítése során az Önkormányzat nevében a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. járt el.

„Az Önkormányzat és a Zrt. másfél évig működött együtt a TI-jal, mint monitorral, közösen erősítve meg néhány jó gyakorlatot több területen is. Kiemelendő számunkra a TI azon megállapítása, hogy sem a közbeszerzési eljárás, sem a beruházás során nem merült fel korrupció gyanúja.”

– hangsúlyozta Palatka Lívia, a Zrt. vezérigazgatója a kerekasztal-beszélgetés során. Az TI szakemberei azt hangsúlyozták, hogy az eljárás előkészítésének, lefolytatásának és a szerződés teljesítésének fázisaiban az Önkormányzat együttműködő partner volt.

„A TI üdvözli, hogy az integritási megállapodás során szerzett gyakorlati tapasztalatokat az Önkormányzat a jövőben, más közbeszerzési eljárásokban is hasznosítani kívánja”

– mondta Szloboda Alíz, a TI közszektor programjainak vezetője. „Fontos kiemelni, hogy az Önkormányzat a monitorozásnak köszönhetően kisebb összeget fordított a beruházásra, mint amennyit a monitorozás nélkül fordított volna” – tette hozzá.

A TI azt reméli, hogy a Főtáv Zrt. és a XIII. kerületi önkormányzat jó példával jár elől, és egyre több önkormányzat és helyi köztulajdonban lévő vállalat lesz elkötelezett az átláthatóság iránt, és lépéseket is tesz majd ennek érdekében.

Adományozás Newsletter signup

Hírlevél feliratkozás

Kérjen tőlünk naprakész információkat!

Hírlevelünkről bármikor leiratkozhat!