
Új, interaktív eszközöket tett közzé a Transparency International (TI) Magyarország annak érdekében, hogy segítse azon szervezeteket, melyeknek az idén elfogadott bejelentővédelmi törvény rendelkezései alapján bejelentővédelmi rendszert kell létrehozniuk és működtetniük. Útmutatónk a bejelentővédelmi törvény előírásaiban segít eligazodni, interaktív kérdőívünk segítségével pedig a szervezetek ellenőrizhetik, hogy a működésük során megfelelnek-e a szabályozásban foglaltaknak.
Magyarország 2023 nyarán ültette át saját jogrendjébe az Európai Unió bejelentővédelmi irányelvét. Az újonnan elfogadott törvény értelmében megváltoztak a hazai bejelentővédelmi szabályok, melyek az önkormányzatokra és jellemzően az 50 főnél nagyobb cégre is újfajta kötelezettségeket rónak. Az új szabályozás nem csak az önkormányzatok és a cégek dolgozóinak, hanem az üzleti partnereiknek (beszállítóiknak) bejelentéseit fogadó bejelentővédelmi rendszer létrehozására és működtetésére is kiterjed.
A Transparency International Magyarország az új bejelentővédelmi szabályozás hatályba lépését követően online elérhető, interaktív eszközök közzétételével segíti az érintett szervezeteket a törvény részleteinek megismerésében és az új szabályok átültetésében, valamint gyakorlati alkalmazásában.
Az általunk készített útmutatóból mind a szervezetek, mind a bejelentést tenni akaró polgárok könnyen érthető formában ismerhetik meg az új törvényi előírásokat. Emellett a TI Magyarország olyan, kérdőívként kitölthető önértékelő eszközt dolgozott ki, amely segíti a bejelentővédelmi megoldások létrehozására és működtetésére kötelezett szervezeket annak eldöntésében, hogy a meglévő vagy bevezetni tervezett bejelentővédelmi megoldásaik megfelelnek-e a törvényi előírásoknak.
A szervezetünk által összeállított önértékelő kérdőív, valamint az új Bejelentővédelmi Törvényről szóló tájékoztatónk elérhető a honlapunkon: https://transparency.hu/bejelentovedelmi-megoldasok-szervezeteknek/