Skip to content

Több sebből vérzik a közbeszerzési törvény módosítása

Több sebből vérzik a közbeszerzési törvény módosítása

Jelentősen módosítaná a kormány az éppen egy éve hatályba lépett közbeszerzési szabályozást. Az ennek érdekében a négynapos hétvége előtti napon benyújtott két törvényjavaslat nagymértékben megkönnyítheti, hogy a közpénzek átláthatatlanul kerüljenek haveri zsebekbe. A dolog pikantériája, hogy mindezt a közpénzek felhasználásának a szigorítása és a közbeszerzési verseny élénkítése jegyében tenné a kormány – áll a Transparency International Magyarország (TI) közleményében.

A jövő évi költségvetési törvényt megváltoztató módosítás szerint közel megduplázódnak a közbeszerzések alsó értékhatárai. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az eddigi 8 millió forint helyett 15 millió forintig lehet közbeszerzés kiírása nélkül árut és szolgáltatást vásárolni, míg építési beruházás esetén a jelenlegi 15 millió forintos értékhatár 25 millió forintra emelkedne. A kormány szerint erre annak érdekében van szükség, hogy alacsony értékű szerződések esetén ne kelljen a bonyolult közbeszerzési szabályokat alkalmazni. Ezzel szemben a TI álláspontja az, hogy az alacsony értékű közbeszerzéseknél a legnagyobb a korrupció veszélye, ezen a területen a legátláthatatlanabbak a szerződések. A közpénzt költő szervezetek, például minisztériumok, állami vállalatok sokszor trükkös módon igyekeznek kijátszani a törvényeket, például feldarabolják a beszerzéseiket, csak hogy ne kelljen közbeszerzést lefolytatniuk. Ha a parlamenti döntés nyomán a kormány tényleg felemeli az értékhatárokat, akkor még egyszerűbb lesz kibújni a közbeszerzési kötelezettségek alól. Korrupciós szempontból ezért a TI kifejezetten veszélyesnek tartja a közbeszerzési eljárás nélkül elkölthető összegek ilyen mértékű emelését.

A közbeszerzési törvény módosítása az eddigieknél is szélesebbre tárhatja a kaput visszaélések előtt. Mentesítené ugyanis az európai uniós vagy hazai költségvetési pénzekből gazdálkodó cégeket a közbeszerzési kötelezettség alól. Jelenleg azok a vállalatok, amelyek legalább 25 millió forint összegű európai uniós, vagy magyar állami támogatásban részesülnek, kötelesek közbeszerzést kiírni. A tervezett módosítás ezt az értékhatárt egyrészt felemeli 40 millió forintra, másrészt felhatalmazza a kormányt arra, hogy kérelemre, egyedi esetekben felmentést adjon e kötelesség alól. A kormány akkor biztosíthatna közbeszerzési mentességet, ha a „közbeszerzési eljárás alkalmazása nem szolgálná a közpénzek hatékony felhasználásának célját”, továbbá akkor, ha a „támogatási összeg gazdaságilag legkedvezőbb módon történő felhasználását” közbeszerzés nélkül lehet biztosítani. Magyarul: a kormány bármikor, akár mondvacsinált ürüggyel is felmentést adhat a közbeszerzések alól. Így a cégek, ahelyett, hogy nyílt versenyben keresnék a rájuk bízott közpénzek legolcsóbb felhasználási módját, inkább a kormány kegyeiért fognak versenyezni.

Mindehhez képest már csak hab a tortán, hogy a „versenyélénkítés jegyében” a kormány 100 millió forintról 300 millió forintra emelné azt az értékhatárt, amely összegig hirdetmény, azaz nyílt verseny nélkül lehet közpénzből építési beruházásokat rendelni. A kormány a korrupcióval talán leginkább fertőzött építőiparban tehát tovább könnyítheti, hogy a közvagyon magánzsebekbe vándoroljon. Márpedig a hirdetmény nélküli közbeszerzések aránya – miként arra az Európai Bizottság legutóbbi országjelentése is rámutatott – már eddig is az egyik legmagasabb volt az Európai Unióban.

A TI szerint ezekre a módosítókra semmi szükség nincsen, hiszen átláthatóság helyett csak további korrupciós kockázatokat visznek a rendszerbe. Lenne persze mit változtatni a magyar közbeszerzési szabályozáson: egyebek mellett módosítani lehetne azt az idén júliusban bevezetett rendelkezést, amely szerint a kormány mentesítést adhat a kartellezés miatt kiszabott  hároméves közbeszerzési tilalom alól.

Címkék: Közbeszerzés

Kapcsolódó hírek

KÖZBESZERZÉSI RENDSZER – A szektor szerepe a NIS-ben A közbeszerzés, a vele járó hatalmas...
A Transparency International Magyarország 2006-os megalakulását követően egyik legfontosabb feladatának tartotta és tartja a...
×