Skip to content

Telt házas író-olvasó találkozót tartottunk Háy Jánossal október 12-én

Telt házas író-olvasó találkozót tartottunk Háy Jánossal október 12-én

2021. október 12-én telt házas író-olvasó találkozót és beszélgetést szerveztünk Háy Jánossal a Magnet Közösségi Házban, a rendezvény középpontjában a szerző 2020-ban megjelent regénye, A cégvezető állt.

blank

Az eseményt Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója nyitotta meg egy rövid üdvözlő beszéddel és néhány, a regényből származó idézettel. Ezek a sorok nem csak a regényben állják meg a helyüket, de a magyarországi korrupciós helyzetet is szinte tökéletesen leírják, annak ellenére, hogy az író szerint műveinek nem célja teljesen valósághű, társadalomtudományos leírást adni egy-egy korról.

blank

A bevezetőt követően Martin József Péter átadta a szót a Forbes magazin újságírójának és szerkesztőjének, G. Tóth Ildának, aki A Cégvezető című regény kapcsán korábban készített már egy hosszabb interjút az íróval. A beszélgetés során olyan témák merültek fel, mint a rendszerváltás utáni Magyarországon kialakult közhangulat, vagy egy bizonyos erkölcsi minimum kérdése a közéletben és a politikában egyaránt. Háy János szerint azonban számára nem elsődleges  cél a mindennapi politikai és gazdasági történésekre való reflektálás, sokkal inkább fontosnak tartja az írásaiban szereplő karakterek sorsának alakulását.

blank

Ehhez kapcsolódóan több kulisszatitkot is megtudhattak a jelenlévők, többek között azt is, hogy mikor, mi alapján kapják meg a szereplők a neveiket. Az is kiderült, hogy A cégvezető egyik fontos tanulságának tartja a szerző az érzelmi kötődés fontosságát a mai világban ahelyett, hogy mindent beáraznánk, tárgyiasítanánk.

blank

A beszélgetés során szóba került az író másik frissen megjelent regénye is, a Mamikám, mely egy falusi cigány lány és az őt segítő Mamika kapcsolatát mutatja be. A két könyv teljesen eltérő élethelyzetben lévő emberek sorsát mutatja be, de az író elmondása szerint ez nem szándékos. Háy János A cégvezető kapcsán is elmondta, hogy inkább ösztönös írónak tartja magát, mind a témaválasztás, mind az írási folyamat során.

blank

Az interjú végén egy kötetlen beszélgetés során a jelenlévő vendégek feltehették  kérdéseiket is az írónak, és így kialakult egy személyes és fesztelen hangulat az író és a közönség között, amely során olyan kérdések is felmerültek, hogy egy alapvetően irodalmi alkotómunkát végző ember hogyan viszonyul a jelenleg túlságosan is polarizált közállapotokhoz.

blank

A regisztrált támogatók ajándék példányt is kaphattak a könyvből, melyet a népszerű író még dedikált is. Ezzel párhuzamosan lehetőség nyílt személyesen is beszélgetni a szerzővel, valamint a Transparency International munkatársaival is.

blank

Kapcsolódó hírek

Kíváncsi vagy, mi történt a korábbi Közös értékeink projekteseményeken? Olvasd el beszámolóinkat, és tudd...
A korábbi eseményeinkről készült részletes beszámolók az alábbi linkekre kattintva érhetőek el: 2018. január...
×