Skip to content

Politikus fröccs, oknyomozós kvíz – Transparency International a Sziget Fesztiválon

Politikus fröccs, oknyomozós kvíz – Transparency International a Sziget Fesztiválon

A korrupció elleni harc fontosságát hangsúlyozta a Sziget Fesztiválon Gajus Scheltema, Hollandia budapesti nagykövete, valamint a francia és brit nagykövetségek képviselői a Transparency International (TI) Magyarország sajtótájékoztatóján.

Gajus Scheltema – aki már harmadik alkalommal látogatott el a Sziget Fesztiválra – elmondta, hogy támogatja a TI korrupcióellenes törekvéseit, mivel szerinte az a társadalmat aláásó egyik legsúlyosabb negatív jelenség. A nagykövet hozzátette, nagyon fontos a tényfeltáró újságírás mellett, hogy a mai fiatalokat, akik a „holnap vezetői” lehetnek, felvilágosítsák a korrupcióról és annak veszélyeiről.

Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója ennek kapcsán kiemelte, a magyar fiatalok 80 százaléka úgy gondolja, hogy korrupció nélkül nem lehet érvényesülni Magyarországon, az idősebb korosztálynál pedig még magasabb ez a szám. Hozzátette, az emberek gyakorlatilag úgy érzik, hogy a korrupció bele van kódolva a társadalomba.

Az ügyvezető ismertette a TI egy korábbi felmérését, melyből kiderül, hogy a magyarok mindössze harminc százaléka jelentené a korrupciót, ami messze a legalacsonyabb arány az Európai Unióban. A Transparency szerint az átlagemberek mellett a magyar politikai elit is korruptnak tekinthető. Martin József Péter hangsúlyozta: „A korrupcióellenes küzdelem legnagyobb gátja, hogy a fékeket és az ellensúlyokat kiiktatták a magyar jogrendszerből.”

Anne-Marie Maskay, a francia nagykövetség első tanácsosa is kiemelte, mennyire fontos, hogy a TI jelen van a Civil Szigeten, növelik a fiatalok tudatosságát a korrupció veszélyeivel kapcsolatban, valamint megmutatják nekik, hogy vehetik fel ellene a harcot.

Adam Kettle-Williams, a brit nagykövetség helyettes vezetője figyelmeztetett, hogy a korrupció egy globális probléma, instabillá teszi a társadalmat, és növeli a válságok esélyét.

Weyer Balázs, a Direkt36 társalapítója hangsúlyozta, hogy az újságírás fontos fegyver a korrupcióellenes harcban, de a magyar sajtó egyre kevesebbet foglalkozik vele. Weyer azt reméli, hogy minél több oknyomozó riport jelenik majd meg a jövőben, annál inkább fény derül majd az egyes ügyekre.

A Direkt36 ősszel közli nagy tényfeltáró anyagát arról, hogy az egyes vállalkozások hogyan igényelnek támogatásokat és végül mennek csődbe, így rakva zsebre a nagy pénzeket.

TI-sátor a Szigeten

A Transparency International Magyarország kiemelt céljának tekinti a fiatalok korrupció elleni oktatását, ezért számos rendezvényen és fórumon próbálják megszólítani a fiatalokat. A szervezet a Civil Szigeten hideg „politikus-fröccsel” várta a sátrukba térőket: „Szeretnéd, hogy ingyen legyen a fröccs a Szigeten, a képviselőd elintézi” – áll a molinójukon, és a fröccs valóban ingyen van, de mint kiderült, „a politikusok kilopták belőle a bort”. A TI szerint az „ígéret mit sem ér, ha nincs mögötte tartalom”.

A politkus fröccs mellett oknyomozós játékban mutathatták meg ügyességüket a fesztiválozók, valamint egy kvíz segítsgévél mindenki lemérhette, hogy mennyire korrupt.

Az eseményt a Brit, a Francia és a Holland Nagykövetség, valamint  Norvég Civil Támogatási Alap támogatta.

Kapcsolódó hírek

Politikus fröccs, oknyomozós kvíz – Transparency International a Sziget Fesztiválon 2015. 08. 28. A...
A Transparency International Magyarország fontosnak tartja a társadalmi szemléletformálást és a fiatalok oktatását, aktivizálását...
×