Nyílt levél Gulyás Gergely elnök úrnak az átlátható választásokért

dr. Gulyás Gergely úrnak,
elnök
Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága
Budapest

Tisztelt Elnök Úr!

A Political Capital (PC) és a Transparency International Magyarország (TI) az elmúlt években több alkalommal is arra kérte a döntéshozókat, hogy alakítsanak ki tisztességes és átlátható választási és kampányszabályozást. Elnök Úr a PC által 2015 októberében megszervezett konferencián – amellett, hogy a választási jogszabályok több hibájának orvoslására nyitottnak mutatkozott – kifejtette, hogy a kormány azt követően vizsgálja felül a választási törvényeket, hogy az Alkotmánybíróság (AB) határozott a „levélszavazás kontra külképviseleti szavazás” ügyében. Az AB határozata 2016. április 19-én megszületett, tehát minden akadály elhárult a választási rendszer hibáinak kijavítása elől.

A PC és a TI már 2013-ban figyelmeztetett arra, hogy a kampányfinanszírozási szabályok lehetővé teszik a pártoknak, hogy rendkívül sok pénzt szabályozatlanul és ellenőrizetlenül költsenek el. A 2014-es választás tapasztalatai pedig igazolták a félelmeinket. Rengetegen éltek vissza a többes ajánlás intézményével a több százmilliós, ellenőrizetlenül elkölthető kampánytámogatás reményében. Az így listát állító kamupártok gátlástalanul másolták a választópolgárok személyes adatait egyik ajánlóívről a másikra. A rossz szabályozás és az alig érzékelhető ellenőrzés megtette a hatását, hiszen a semmilyen észlelhető kampányt nem folytató bizniszpártok 3,5 milliárd forint közpénzzel gazdagodtak, a parlamentbe jutott pártok pedig a törvény által előírtnál közel 4 milliárd forinttal többet költöttek kampányra. A kormánypártokat az is segítette, hogy büntetlenül kiszervezhették a kampányukat hozzájuk közel álló szervezeteknek, és számíthattak a kormány közpénzből folytatott korteskedésére is.

Változatlan szabályozás mellett nincs okunk feltételezni, hogy mindez ne ismétlődne meg, sőt, 2018-ban a négy évvel korábban tapasztaltaknál még súlyosabb visszaélésekhez vezethet az, hogy a külhoni szavazók regisztrációja tíz évig érvényes, ezért elhunyt magyar polgárok ezrei szerepelhetnek a 2018-as külhoni névjegyzékben. Az ő szavazólapjaik könnyen illetéktelen kezekbe kerülhetnek, ami súlyos választási csalást eredményezhet.

A választási rendszer akut problémáinak kezelése érdekében az alábbiakat javasoljuk:

  1. Az egyéni képviselőjelöltekhez hasonlóan a pártok is kincstári kártyán kapják meg és csak ezen a kártyán keresztül költhessék el az állami kampánytámogatást.
    a
  2. A pártok az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseire vonatkozó szigorral számoljanak el kampányköltéseikről.
    a
  3. A pártok, ha a választáson nem szerzik meg a szavazatok bizonyos százalékát, a teljes központi kampánytámogatást legyenek kötelesek visszafizetni (az egyéni jelöltek esetében jelenleg ez 2%; a választott határérték ennél alacsonyabb is lehet, de annak egyformán kell vonatkoznia az egyéni jelöltekre és a pártlistákra).
    a
  4. Teremtsék meg a jogszabályi és technikai feltételeit annak, hogy a választási bizottságok és irodák képesek legyenek a másolt ajánlóívek kiszűrésére.
    a
  5. A kormány, az önkormányzatok és a civil szervezetek pártok érdekében kifejtett kampányolását be kell tiltani, vagy ezek értékét le kell vonni az adott párt által elkölthető kampánypénzek összegéből.
    a
  6. A nyomtatott és online sajtóhoz hasonlóan a köztéri hirdetések („óriásplakátok”) tarifáit is legyen kötelező nyilvánosságra hozni.
    a
  7. A pártok érdekében kampányoló civil szervezetekre ugyanolyan szigorú beszámolási és nyilvánossági követelményeket kell bevezetni, mint amelyeket a pártok esetében javaslunk.
    a
  8. A külhoni magyar állampolgárok regisztrációját minden egyes választás előtt meg kell erősíteni.
    a

Álláspontunk szerint súlyosan sérti az esélyegyenlőséget a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok szavazási módjának lakcím-alapú megkülönböztetése. Igaz, az Alkotmánybíróság nem találta alaptörvény-ellenesnek a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok szavazási módjában fennálló különbségtételt. Nem tiltották meg azonban, hogy a parlament más szavazási rendet bevezető törvényt alkosson. Arra biztatjuk a kormánypártokat, hogy alkotmányos kényszer nélkül is változtassanak a jelenlegi szabályozáson.

A törvénymódosításokra még az idei évben sort kell keríteni annak érdekében, hogy egyrészt a választási szerveknek, másrészt a pártoknak legyen elegendő idejük az új szabályokhoz való alkalmazkodásra.

E levelünkben csak a választási rendszer legégetőbb problémáit és az ezekre vonatkozó megoldási javaslatainkat, azok közül is a minimumkövetelményeket ismertettük. Javaslataink elfogadásának elmulasztásával az Országgyűlés azt kockáztatja, hogy a 2018-as parlamenti választás még a 2014-esnél is kevésbé lesz tisztességes.

Elnök Úr szíves figyelmébe ajánljuk a PC Két választási reform között? című tanulmányát, valamint a TI Kampányköd című tanulmányát. Ezek az írások a választási és a kampányfinanszírozási rendszer számos további hibáját tárják fel és konkrét javaslatokat fogalmaznak meg azok orvoslására.

Elnök Úr segítő közreműködését megköszönjük, egyben tájékoztatjuk Elnök Urat, hogy levelünket a mai napon elküldjük a sajtó munkatársainak is.
a

Budapest, 2016, április 28.

Tisztelettel,

László Róbert
Political Capital

Ligeti Miklós
Transparency International Magyarország

Adományozás Newsletter signup

Hírlevél feliratkozás

Kérjen tőlünk naprakész információkat!

Hírlevelünkről bármikor leiratkozhat!