Közös politikai nyilatkozatot írt alá a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Demokratikus Koalíció a párt- és kampányfinanszírozás alapelveiről a Transparency International Magyarország kezdeményezésére tartott egyeztetést követően.A nyilatkozatban a pártok vállalták, hogy a parlament őszi ülésszakán olyan törvényt fogadnak el, amely biztosítja az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot a párt- és kampányfinanszírozásban. A dokumentumot a Fidesz-KDNP részéről Gulyás Gergely fideszes politikus, Tóbiás József (MSZP), Karácsony Gergely (LMP), Schön Péter (Jobbik), írta alá, míg a parlamenti frakcióval nem rendelkező Demokratikus Koalíció nevében Varjú László látta el azt kézjegyével.
A nyilatkozatban a pártok hat alapelvet határoztak meg, amelyek alapján majd törvényt alkotnak.
Az első alapelv szerint a jelölő szervezetek, a jelöltek és a jelölteket támogató szervezetek átláthatóvá teszik bevételeiket és kiadásaikat, valamint a pártok és alapítványaik működésére vonatkozó információ közérdekből nyilvános adatoknak minősülnek.
Rögzítik azt is, hogy a médiában és más felületeken való megjelenést valamennyi jelölt számára azonos feltételekkel kell biztosítani és az erre fordított kiadásokat nyilvánosságra kell hozni.
A nyilatkozat szerint tiltani kell a kormányzati és önkormányzati korteskedést, valamint az Állami Számvevőszéket bíznák meg a párt- és kampányfinanszírozás törvényességi felügyeletével.
A dokumentum szerint biztosítani kell a pártok működéséhez szükséges minimális állami forrásokat és ösztönözni kell a pártokat arra, hogy magánszemélyektől támogatást gyűjtsenek, ugyanakkor el kell kerülni a túlzott állami függőséget és a gazdasági érdekcsoportoknak való kiszolgáltatottságot.
A nyilatkozat azt is rögzíti, hogy a kampányra vonatkozó szabályok egyaránt vonatkoznak az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, valamint a népszavazásokra.
Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója azt mondta, az egyeztetésen a pártok elfogadtak egy témalistát is, amelynek részleteiről májusban folytatják a tárgyalásokat. Közölte, hogy a tavaszi ülésszak végére készülhet el a párt- és kampányfinanszírozásról szóló szabályozás normaszövege, amelyet az őszi ülésszakon fogadhat el az Országgyűlés.
(forrás: MTI)
Az aláírt nyilatkozat alább letölthető.