Skip to content

Ne azoknak kelljen félniük, akik jelentik a korrupciót

Ne azoknak kelljen félniük, akik jelentik a korrupciót

A közérdekű bejelentők fenyegetett helyzetére válaszul korrupció-ellenes civil szervezetek bejelentővédelmi együttműködést indítottak el a mai napon. A civilek jogi segítséget nyújtanak majd azoknak, akik korrupciós ügyekre, vagy a közérdeket ért más sérelemre hívják fel a figyelmet. Hozzásegítik továbbá a bejelentőket a nyilvánosság előtti megjelenésben és pszichológiai támogatást is biztosítanak a számukra. Céljuk, hogy megvédjék azokat, akik a retorziótól való félelmükben nem mertek eddig a nyilvánosság elé állni.

A hazai jogi szabályozás visszásságai, az állami bejelentővédelmi intézményrendszer gyengesége, és az elmúlt időszakban a bejelentőket ért vegzálások, és az ő ellenük indított perek okán látta szükségesnek egy védőháló kialakítását az Átlátszó.hu, a K-Monitor, a Transparency International Magyarország. Az általuk indított együttműködésről Léderer Sándor a K-Monitor vezetője elmondta, hogy a jelenlegi jogi és intézményi környezet nem védi, hanem éppen hogy veszélyezteti a közérdekű bejelentőket. Ezen szeretnének változtatni, és amíg ez nem sikerül, addig közvetlenül is segíteni azokon a bátor embereken, akik minden kockázat ellenére vállalják, hogy harcolnak a korrupció ellen.

Ligeti Miklós, Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatója, ismertette a TI ide vonatkozó kutatásainak és szakmai anyagainak eredményeit. Többek között azt, hogy európai összehasonlításban Magyarországon a legalacsonyabb azoknak az aránya, akik jelentenék, ha korrupciót tapasztalnak. Abban, hogy Magyarországon 100 polgárból csak 30 jelentené, ha korrupciót észlel, nagy szerepet játszik az, hogy a potenciális bejelentők félnek az őket fenyegető veszélyektől és attól, hogy káruk keletkezik. Ligeti ismertette a hatályos törvényi szabályozásról szóló elemzésüket is, melyből azt a következtetést vonta le, hogy a közérdekű bejelentők védelme Magyarországon csak látszatmegoldás. A civilek és az oknyomozó újságírók együttműködésére éppen azért van szükség, hogy

„ne azoknak kelljen félnie, akik hajlandóak nyilvánosan is fellépni a korrupció, és a hatalommal való visszaélés ellen.”

Az Átlátszó.hu tényfeltáró portál főszerkesztője Bodoky Tamás szerint a magyar ugaron jellemzően a közérdekű bejelentőn verik el a port az ügyben érintett felek. „A bejelentővédelmi együttműködés azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ezentúl jó helyre menjenek a pofonok.” Eddig is létezett anonim módja az információk szivárogtatásának a magyarleaks.atlatszo.hu platformon keresztül, mostantól azoknak sem kell félnie, akik névvel és arccal vállalják azt, ha korrupciós üzelmekre derítenek fényt.

Vágó Gábor az együttműködésben létrejött BeVéd nevű projekt koordinátora kifejtette, hogy a NAV botrány bejelentőit ért zaklatások adták meg a kezdőlökést a civilek együttműködéséhez. A hozzájuk jelentkező bejelentők ügyeit minden esetben kivizsgálják. A nyilvánosság elé lépésben kommunikációs segítséget és pszichológiai támogatást adnak, illetve amennyiben szükséges jogi védelmet garantálnak a bejelentőknek. Kérdésre elmondta, hogy az együttműködés anyagi kereteit elsősorban állampolgárok adományaiból szeretnék megteremteni, pártoktól nem fogadnak el támogatást. Vágó szerint a közjó érdekében a saját egzisztenciájukat kockáztató bátor állampolgárokat, csak a közvélemény, és a közadakozásból finanszírozott szakemberek tudják ma megvédeni, mert az állam sok esetben ellenérdekelt fél. A beved.hu honlapon található beved@beved.hu címen várják a bejelentéseket.

Kapcsolódó hírek

Tisztelt Bejelentő! Köszönjük, hogy hozzánk fordult, és bizalmával tüntette ki a Transparency International Magyarországot!...
×