A kormány által tegnap benyújtott törvényjavaslat értelmében többé nem vagyunk külföldről finanszírozott szervezet. Mostantól a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek vagyunk. Persze nemcsak a Transparency International Magyarország tartozik majd ebbe az új kategóriába, hanem, fűnyíróelv-jelleggel, minden olyan egyesület és alapítvány, amely évi 20 millió forintnál több pénzből gazdálkodik.
Miután az Európai Unió Bírósága tavaly nyári ítéletében az uniós joggal összeegyeztethetlennek minősítette a civil szervezetek külföldi finanszírozásának korlátozását, a kormány egy tegnap benyújtott, „a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetekátláthatóságáról és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról” c. törvényjavaslattal tesz eleget a luxemburgi ítéletnek.
Az új szabályozás értelmében minket mostantól az Állami Számvevőszék (ÁSZ) évente fog ellenőrizni és a megállapításairól jelentést fog közzétenni. Az új törvény nélkül az ÁSZ-nak semmi keresnivalója nem lenne a Transparency International Magyarország könyveiben és gazdálkodásában, hiszen mi nem részesülünk állami támogatásban, és az állami vállalatok adományoznak nekünk egyetlen fillért sem. Ettől függetlenül természetesen örömmel állunk az ÁSZ vizsgálata elé, hiszen nincsen semmiféle takargatnivalónk. Éppen ezért az ÁSZ-nak nem fog túl sok munkát adni az, hogy átvilágítsa a Transparency International Magyarországot, ehhez elegendő, ha figyelmesen elolvassa a minden évben nyilvánosságra hozott közhasznúsági jelentésünket.
Az ÁSZ-nak azonban számítania kell arra, hogy az új feladata révén civil szervezetek százait, akár ezreit kell évente ellenőrizze, köztük nemcsak a kormány által kipécézett olyan civileket, mint amilyen a Transparency International Magyarország is, hanem például a hatalom számára igen kedves Századvég Alapítványt és a Civil Összefogás Fórumot is. Reméljük, hogy az ÁSZ a hirtelenjében megnövekedő munkateher ellenére elég energiával fog rendelkezni a kevesebb mint egy múlva kezdődő parlamenti választási kampányra és arra, hogy végre ténylegesen fellépjen a várhatóan újra nekilendülő kamupártbizniszre.