Skip to content

Milyen lenne a világ korrupció nélkül?

Milyen lenne a világ korrupció nélkül?

Forgatókönvyíró és kisfilm pályázatot hirdet a ti magyarország!

A projektről

A Transparency International Magyarország Alapítvány a szlovén és az olasz TI tagozatokkal együtt egy középiskolásoknak szóló Erasmus+ programban vesz részt azzal a céllal, hogy felhívja a diákok figyelmét a korrupció elleni küzdelem jelentőségére.  A 2014 szeptembere óta tartó projekt első két évében a három szervezet egy tanároknak szóló kézikönyvet és a tanulók tudását játékos formában tesztelő e-learning modult fejlesztett két magyar, két szlovén és két olasz középiskola részvételével. A program egyik záró eleme egy kisfilm pályázat.

A pályázat leírása

Olyan forgatókönyveket várunk, amelyek lehetnek valósak és kitaláltak is, a lényeg, hogy a korrupció elleni küzdelem fontosságát és annak különböző módjait hangsúlyozzák pozitív üzenettel. A fenti szófelhő segíthet a téma kiválasztásában és pontosításában.

A pályázat első fordulójában 3-3 forgatókönyvet választunk ki mindhárom országban. A kilenc nyertes történet készítői minden technikai segítséget megkapnak a kisfilm elkészítéséhez. Emellett szakemberek is segítik majd a munkát.

Díjazás

Az elkészült alkotások közül végül a három legjobbat, egy magyar, egy szlovén és egy olasz kisfilmet jutalmazunk, egyenként 1000 euróval. A díjakat Olaszországban adjuk át 2017 nyarán egy nemzetközi filmfesztivál keretében.

Kik vehetnek részt?

14-20 éves középiskolások jelentkezését várjuk. Csapatok is nevezhetnek.

Paraméterek

A történetek maximum 5 percesek lehetnek. A legjobb történetek megfilmesítéséhez szakembert és technikai segítséget nyújtunk.

Mit várunk pontosan?

Küldd el a forgatókönyvedet, légy pozitív, proaktív és figyelemfelhívó! Járj elől jó példával!

Jelentkezési határidő:

ÚJ, MEGHOSSZABBÍTOTT HATÁRIDŐ: 2017. február 1.

A legjobb forgatókönyvek készítőit 2017 február végéig értesítjük.

A jelentkezés módja:

Küldd el a forgatókönyvet a diana.sebestyen@transparency.hu e-mail címre az alábbi információkkal együtt:

Pályázó(k) neve(i)

Életkor

Nemzetiség

Iskola neve

Koncepció, történet

Várható hosszúság

Helyszín

Színeszek, résztvevők, szerepek száma

Motiváció – rövid leírás arról, hogy miért találjátok pozitívnak és meggyőzőnek az üzenetet?

Kapcsolódó hírek

Nemzetközi stratégiai partnerségek a közoktatás terén Magyarországon még nem született olyan, középiskolás tanároknak és...
×