Skip to content

Korrupció Érzékelési Index 2013

Korrupció Érzékelési Index 2013

A Transparency International idén is elkészítette a világ egyik legátfogóbb korrupciós felmérését, a Korrupció Érzékelési Indexet (Corruption Perceptions Index – CPI), amelynek Magyarországra vonatkozó eredményeit 2013. december 3-án mutatták be Budapesten.

A vizsgált 177-ből 123 ország (vagyis a vizsgáltak 70 százaléka) 50 pontnál kevesebbet ért el a 0-tól (nagyon korruptnak érzékelt) 100-ig (nagyon tisztának érzékelt) terjedő skálán a 2013-as Korrupció Érzékelési Index rangsorban. „Ez nagyon rossz eredmény” – mondta Huguette Labelle, a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes mozgalom igazgatóságának elnöke a szervezet székhelyén, Berlinben, aki szerint „a korrupció az országok többségében az állam működésének szinte minden megnyilvánulásában jelen van, megfertőzve a jogalkotást és a közhatalom gyakorlását.

A Korrupció Érzékelési Index mellett a Transparency International más 2013-as felmérései is megerősítik, hogy a közszféra korrupciója a világ minden táján komoly problémát jelent. A politikai pártokat sok helyen korruptan finanszírozzák, ezért a pártok elkerülhetetlenül összefonódnak az átláthatatlan döntéseket hozó üzleti, befektetői körökkel. Ezek az üzleti körök pedig – ha a pártok hatalomra kerülnek – a kormányok kegyeltjeivé válnak. Tovább súlyosbíthatja a helyzetet, ha a kormányoktól független állami kontrollszervek szemet hunynak afölött, hogy a kormányok feltűnő előnyhöz juttatnak egyes üzleti csoportokat.

cpi_terkep_2013

Ami változatlan: a legjobb és a legrosszabb országok csoportja

Akárcsak 2012-ben, Dánia és Új-Zéland holtversenyben állnak az élen, 91 ponttal. Őket követi Finnország és Svédország (89 pont), Norvégia pedig felzárkózott az ötödik helyre Szingapúr mellé (86 pont). Svájc az 5.-ről a 7. helyre esett vissza, a 8. helyezett pedig Hollandia lett, amely tavaly is az első tízben szerepelt.

Ezekben az országokban a közhatalom átláthatóan és elszámoltathatóan működik, az állam pedig ténylegesen a közjóért dolgozik. A közérdekű információkhoz, vagyis például az adókból fizetett szerződések és az állami szervek kiadásai könnyen hozzáférhetőek a polgárok széles tömegei és a civil szervezetek számára.

A lista másik végén Afganisztán, Észak-Korea és Szomália továbbra is 8-8 ponttal zárják a rangsort. Ezekben az országokban teljes mértékben hiányzik az elszámoltatható, felelős állami vezetés és a közintézmények nem a közjót szolgálják.

Magyarország: nincs érzékelhető változás, hazánk még mindig az EU korrupt harmadába tartozik

Magyarország 2013-ban 54 pontot ért el a CPI felmérésen, ezzel a vizsgált 177 ország közül a 47. helyet szerezte meg. Az Európai Unió 28 tagállamából Magyarország a 20. helyen végzett (tavaly 27 országból a 19. helyen volt), vagyis változatlanul az alsó harmadban helyezkedik el. Magyarország a régión belül a középmezőnyben van, Észtország, Lengyelország, Litvánia és Szlovénia előzi meg.

A rossz eredménynek több oka van. Magyarországon a kormány iránt elkötelezett vezetők irányítják azokat az állami intézményeket, amelyeknek a kormány hatalmát kellene ellenőrizniük. A fékek és az ellensúlyok rendszerének szinte teljes felszámolása önmagában nagy korrupciós kockázatot jelent.

A jogalkotás a közérdek helyett sokszor a politikai hatalom pillanatnyi érdekeit szolgálja. Ahol nem bizonyult elegendőnek a vezetők lecserélése, ott a jogszabályok átírásával tovább gyengítették az ellenőrző szervek hatalmát, jogszabályi akadályokat gördítettek a civilkontroll útjába vagy egyes gazdasági érdekcsoportokat hoztak helyzetbe.

„Az átláthatóan működő közhatalom kiemelkedő fontosságú lenne a korrupció elleni küzdelemben”

– mutatott rá Martin József Péter, a korrupció ellen küzdő Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója. Sajnálatos, hogy a közpénzek elköltésére vonatkozó adatok korábban sem korlátok nélküli nyilvánossága 2013-ban, az információszabadságról szóló törvény módosításának köszönhetően tovább szűkült, Magyarország tehát ebből a szempontból nem előre-, hanem visszalépett.

És Magyarország valószínűleg marad a korrupt harmadban

Úgy tűnik, a magyar társadalom kezd belefásulni a korrupcióba. Az emberek 70%-a nem jelentené a hatóságoknak, ha korrupciót észlel, vagy azért, mert nem bízik a hatóságokban, vagy mert attól fél, hogy bajba kerül. A bizalmatlanság minden eddiginél jobban áthatja a közéletet, ami táptalaja a szabálykerülésnek, a korrupciónak és az apátiának.

A Transparency International szerint a kormány nem ösztönzi a korrupció elleni bátor fellépésre a polgárokat, hiszen nem gondoskodik a közérdekű bejelentők tényleges megvédéséről, és arról, hogy a hatóságok gyorsan és hatékonyan kivizsgálják a korrupciót feltáró bejelentéseket. A közérdekű bejelentésekről szóló, hamarosan hatályba lépő törvény csak látszatmegoldásokat tartalmaz. Ha a kormány nem változtat ezen, a közérdekű bejelentők a jövőben is arra számíthatnak, hogy bejelentésüket az érintett állami szervek úgy intézik el, ahogyan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kezeli a volt adórevizor által nyilvánosságra hozott adócsalási ügyet. A 48 órás alibi kivizsgálást a közérdekű bejelentő feljelentése követte. Az ügy kezelése teljes mértékben ellentétes azzal, ahogyan a közérdekű bejelentők ügyében el kellene járni.

A TI és más nemzetközi szervezetek felmérései azt mutatják, hogy összefüggés van a versenyképesség és a korrupciós fertőzöttség között.

„Átláthatóan és kiszámíthatóan működő állami intézmények nélkül nincs versenyképes gazdaság”

– tette hozzá Martin József Péter, a korrupció ellen küzdő szervezet vezetője. Magyarországon a jogalkotás kiszámíthatatlanná vált, az üzleti környezet az utóbbi években rosszabbodott, régiós összevetésben nagyon alacsony a GDP-arányos beruházási ráta. Magyarország versenyképessége alacsony szinten áll, amiben nagy szerepe van annak, hogy az intézmények nem működnek kielégítően, a kormányzati politika pedig átláthatatlan.

A Korrupciós Érzékelési Indexről

A Korrupció Érzékelési Index (CPI) 13 olyan vizsgálat felhasználásával készül, amelyek szakértők és üzletemberek megkérdezése alapján mérik az egyes országokban a közszektor korrupciós fertőzöttségét. Ahhoz, hogy egy ország szerepelhessen a Korrupció Érzékelési Indexen, legalább három háttérfelmérés adatainak kell rendelkezésre állnia. 2013-ban 177 ország adataiból alakították ki a rangsort. A háttérindexek pontszámait a Transparency International 0-100-as skálára vetíti, ahol 0 a korrupcióval leginkább, 100 a legkevésbé fertőzött országokat jelzi. E pontszámokból a TI berlini titkársága külön erre a célra fejlesztett módszertannal számítja ki a CPI-t.

Kapcsolódó hírek

A Transparency International idén is elkészítette a világ egyik legátfogóbb korrupciós felmérését, a Korrupció...
A Transparency International Korrupció Érzékelési Indexe (Corruption Perception Index) 1995-ben került kialakításra, amely a...
×