Skip to content

Lépj ki a buborékból! – Szeged – Az Európai Unió jövője a 2019-es EP-választások után

Lépj ki a buborékból! – Szeged – Az Európai Unió jövője a 2019-es EP-választások után

A vidéki közösségek bevonását szolgáló projektünk második, szegedi állomásán meghívott szakértők részvételével a 2019-es EP-választások várható következményeit jártuk körül, különös tekintettel arra, hogy milyen előrelépések várhatóak az uniós támogatások jogállami feltételekhez kötésében, valamint a korrupció felszámolásában.

Erőt várunk az új összetételű Európai Parlamenttől és az uniós intézményektől – fogalmazott Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója a panelbeszélgetésen, amely az új EP-ciklusra vonatkozó várakozásokat járta körül. A beszélgetésben részt vevő Krekó Péter (Political Capital), Tóth Csaba (Republikon Intézet), Tóth Judit (Szegedi Tudományegyetem) és Varga András (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) is alapvetően bizakodóak voltak azzal kapcsolatban, hogy az új felállású Európai Parlamentben a centrista erők megőrizték többségüket, míg a populisták várt megerősödése elmaradt.

Arról ugyanakkor megoszlottak a vélemények, hogy a jogállami kondicionalitás bevezetése, illetve az Európai Ügyészség létrehozása mennyiben lehetnek alkalmas eszközök az egyes tagállamokban jelentkező korrupció megfékezésére. Ahogy Ligeti Miklós fogalmazott: amíg van ellopható pénz, addig el is fogják azt lopni.

A beszélgetés során szintén felmerült az uniós támogatások befagyasztásának eshetősége, illetve ennek lehetséges következményei. Ez Krekó Péter szerint nem lenne jó megoldás, hiszen elsősorban a leginkább kiszolgáltatott társadalmi rétegeket sújtaná, míg a NER oligarchái a már felépített vállalkozásaikból tovább gazdagodnának. Varga András arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ilyen helyzetre a magyar kormány valószínűleg erőteljes negatív kampánnyal reagálna, amelynek súlyos következményei lehetnének.

A beszélgetés résztvevői eltérően ítélték meg az EP-n belüli koalíciókötések jelentőségét: míg abban a kérdésben konszenzus alakult ki, hogy ezek a szövetségek esetiek és bizonyos szimbolikus eseményekre, így például az Európai Bizottság elnökének megválasztására korlátozódnak, Tóth Csaba megjegyezte: a Fidesz a választások után komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy az Európai Néppártban maradhasson. Ennek elemeként értelmezhető a közigazgatási bíróságok felállításának elnapolása is – értettek egyet a panelisták.

A beszélgetést egy túlnyomó részben helyi fiatalokból álló, lelkes közönség követte, akik számos kérdést tettek fel az előadóknak. A Transparency International Magyarország megerősítette arra irányuló szándékát, hogy a későbbiekben további személyes találkozók szervezésén keresztül ápolja az itt kialakult új kapcsolatokat.

Az eseményről több helyi orgánum, többek között a szeged.hu és a Szeged Televízió is tudósított.

Kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó hírek

A vidéki közösségek bevonását szolgáló projektünk első pécsi állomásán arra kerestük a választ, hogyan...
A TI-Magyarország „Lépj ki a buborékból” („Beyond the Bubble”) elnevezésű projektjének célja, hogy erősítse...
×