„Mivel egyebet nem tehetek, hogy szakmai tiltakozásomat kifejezzem a kormányzat túlkapásai és a NAIH cinkos hallgatása ellen, ezennel
lemondok
a Tudományos Tanácsadó Testületben viselt tagságomról.”
Balogh Zsolt György, a Corvinus Egyetem docense és ismert információszabadság jogász a mai napon benyújtotta lemondását a Nemzheti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Tudományos Tanácsadó Testületében betöltött tagságáról. Távozásának oka a közérdekű adatigényléshez való jog újabb csorbításának terve, ezúttal fizetőssé tétele. Búcsúzólevelét több, információszabadságban érintett civil szervezetnek, így a TI-nak is megküldte. A levél igen tanulságos, több visszásságra derít fényt a NAIH és a Tanácsadó Testület működésével kapcsolatban.
Balogh Zsolt György 2012 óta tagja a Tanácsadó Testületnek, amely elmondása szerint megalakulásától fogva semmilyen érdemi feladatot nem látott el, és erről Péterfalvi Attila NAIH elnöknek is tudomása volt. Véleménye szerint az elmúlt évek információszabadság-jogi visszalépéseiben hallgatásával a NAIH is felelős. A törvényjavaslat elfogadásával a TI szerint is súlyosan korlátozódnának az állampolgári jogok és az állam elszámoltathatósága. A változás bevezetése messzemenő következményekkel járhat az ország működésében, amelyben Balogh úr lemondása csak egy a sok közül.