Skip to content

Javaslat az Open Government Partnership programhoz kapcsolódó kormányzati vállalásokról

Javaslat az Open Government Partnership programhoz kapcsolódó kormányzati vállalásokról

Magyarországnak az Open Government Partnership (OGP) programhoz történő csatlakozása fontos előrelépést jelent a nyílt kormányzat és a megismerhető, átlátható közigazgatási munka megvalósítása irányába. Mivel a belépéshez szükséges minimumkövetelmények teljesítésén túl, a meghatározott feladatcsoportok keretein belül a résztvevő országok maguk számára állapítanak meg feladatokat és célokat, teljes mértékben figyelembe vehetik a saját specifikus szükségleteiket az átláthatóság területén.

A Transparency International Magyarország kiemelten fontosnak tartja és támogatja az OGP-hez valo csatlakozást, mivel a kezdeményezés a magyar civil szektorral történő együttműködés egyik sarokkövét is jelentheti, mely többek között új utakat és szorosabb, érdemi együttműködést jelenthet a kormányzat és a civil szervezetek számára az információszabadság terén. Ugyanakkor azt is hangsúlyozzuk, hogy az OGP sikerehez elengedhetetlen, hogy a csatlakozást megelőző konzultációkat követően az együttműködés és szakmai tapasztalatcsere a megvalósítási szakaszban, illetve az eredmények értékelése során is folytatódjon. Jelen állásfoglalásunkban olyan vállalásokat javasolunk a Kormánynak, amelyek az átláthatóság növelésén túl elsősorban a korrupciós kockázatok csökkenését célozzák.

A Transparency International javaslatait tartalmazó dokumentum alább letölthető.

×