A Transparency International Magyarország (TI) által felkért zsűri kiválasztotta a 4. oknyomozó újságírói mentorprogramunk legjobb írásait. Két cikket, vagyis két mentort és két mentoráltat díjaztunk. Mindkét győztes írás az Orbán Viktor családjának érdekeltségi körébe tartozó cégek gyarapodását mutatja be: amíg a Magyar Krisztián (Magyar Narancs) – Bagyinszki Dániel páros a rendszerszintű visszásságokat tárja fel, addig Vorák Anita (Direkt36) és Tóth Manna írása egyetlen cég, az Orbán-család tulajdonába tartozó Gánt Kő Kft. körül 2008 óta kialakult viszályról számol be.
Az évente kétszer meghirdetett programmal a TI-nak az a célja, hogy támogassa a tényfeltáró újságírást és szakmai együttműködést építsen neves oknyomozó újságírók és tapasztalattal még nem rendelkező, 30 év alatti hallgatók, mentoráltak között. A szerdán lezárult programot a holland és a német nagykövetség támogatta. A program további mentorai és mentoráltjai Somos András (ATV) és Pozsgai Rebeka, Oroszi Babett (Hír TV) és Bartalos Éva, Sipos Zoltán (Átlátszó Erdély) és Buzás Ernő, illetve Vágvölgyi B. András (szabadúszó, egyetemi oktató) és Zalavári Noémi voltak.
A díjak átadása kapcsán Lieselore Cyrus, Németország nagykövete kiemelte: „A demokrácia virágzik vagy hanyatlik attól függően, hogy mennyire biztosítják egy társadalomban a sajtó- és szólásszabadság jogát, valamint mennyire érhetőek el minőségi információk. A twitter és a rövid, hangzatos üzenetek (sound bite-ok) korában alapvető fontosságú az oknyomozó újságírás alapos tényfeltáró és a tényeket ellenőrző munkája a nyilvánosság korrekt tájékoztatása érdekében. Ez az egyetlen módszer arra, hogy megakadályozzuk az álhírek elterjedését. Ezért szeretném elismerésemet kifejezni a TI-nak azért, hogy kezdeményezte ezt a programot.” Köszöntőjében Gajus Scheltema, nagykövet emlékeztetett, hogy „a Holland Nagykövetség támogatásának köszönhetően a győztesek elutazhatnak Hollandiába, ahol személyesen találkozhatnak majd holland oknyomozó újságírókkal, szerkesztőségekkel és elméleti szakemberekkel és megoszthatják egymással tapasztalataikat. A győztes párosoknak módja lesz megismerkedni az egyetlen csalásokkal foglalkozó filmfesztivál, az amszterdami ’Fraud’ fesztivál szervezőivel is”. Martin József Péter, a TI ügyvezetője arról beszélt, hogy nem létezhet jól működő demokrácia, szabad, plurális és a tényeket tiszteletben tartó média nélkül.
A cikkek az alábbi linkeken olvashatók:
Magyar Krisztián, Magyar Narancs – Bagyinszki Dániel
A papa fedett üzletei
Vorák Anita, Direkt36 – Tóth Manna
Orbán apjával volt jövedelmező üzlete, de olyan vita lett belőle, amit kilenc éve képtelen megfejteni a bíróság
Sipos Zoltán, Átlátszó Erdély – Buzás Enrő
Ossz és uralkodj: közpénzeső a székelyudvarhelyi médiára
Somos András, ATV – Pozsgai Rebeka
Híd a milliárdok világába
Oroszi Babett, HÍR TV – Bartalos Éva
Tiltott kampányfinanszírozás közpénzből?