A Transparency International Magyarország feljelentést tett ismeretlen elkövető(k) ellen csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál, miután kiderült: nagyértékű ingatlant és autót vásároltak abból a 320 millió forintnyi, egy tajvani cég számlájáról érkezett támogatásból, amelyet korábban a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány számára utaltak át.
A 24.hu írta meg egy részletes oknyomozásában november elején, hogy a Magyar Parlament házelnöki tisztségét betöltő Kövér László kabinetfőnöke, Veress László és közvetlen családtagjai egy olyan, a főváros II. kerületében található villában élnek, amelyet a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány (MTHA) számára utalt 320 millió forintos támogatásból vásároltak. Az MTHA kuratóriumi elnöke pedig nem más, mint a kabinetfőnök közvetlen munkatársa, Visontai Kálmán, akinek a 24.hu információi szerint 13 millió forintért vásároltak egy Audi személygépkocsit, ugyanabból a támogatási pénzből.
A Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány eredetileg meghatározott célja a bírósági bejegyzés szerint a határokon túl élő magyar nemzetiségű fiatalok felkutatása, tehetségük ápolása és egymás közötti kapcsolataik erősítése. Mégis, miközben az alapítvány a saját maga által meghatározott célokra minimális összeget, szűk két és fél millió forintot fordított, egy tajvani cég számlájáról érkezett 320 milliós támogatás jelentős részét egészen más célokra, két II. kerületi ingatlan megvásárlására költötték összesen 240 millió forint értékben, illetve a kuratóriumi elnök egy olyan Audi márkájú gépkocsit vezet, amit ebből a pénzből vásároltak meg. Apró érdekesség, hogy az alapítvány 2019-es létrehozása óta nem sikerült sem egy honlapot, sőt még egy működő e-mail címet sem megadni elérhetőségként.
A 24. hu cikkében megjelent leleplezések nyomán most a Transparency International Magyarország a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz feljelentéssel fordult, mivel azt gyanítjuk hogy az MTHA számlájára érkezett több száz millió foritnyi összeg elköltése kimerítheti a csalás, számvitel rendjének megsértése, és más bűncselekmények elkövetésének gyanúját.
(kiemelt kép forrása: Marjai János / 24.HU)