Skip to content

Harmadjára is a javunkra döntött a bíróság, kiderülhet a felcsúti víztározóra megítélt másfél milliárdos állami támogatás háttere

Harmadjára is a javunkra döntött a bíróság, kiderülhet a felcsúti víztározóra megítélt másfél milliárdos állami támogatás háttere

Egyedi döntés alapján, azaz oly módon osztott ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) másfél milliárd forintot Felcsút önkormányzatának még 2020-ban, hogy a támogatás megítélésének folyamata teljesen átláthatatlan volt a nyilvánosság számára. A döntés hátterének megismerése érdekében a Transparency International Magyarország közérdekűadat-igényléssel fordult az MTÜ alá tartozó, milliárdos összegeket a turizmusba szóró Kisfaludy2030 Zrt.-hez. Miután a cég megtagadta a válaszadást, pert indítottunk, és a bíróság első fokon az általunk kért információk kiadására kötelezte az állami céget.

Étterem, látványterasz és gyalogoshíd is épül abból a másfél milliárd forintra rúgó, “egyedileg”, azaz átláthatatlan módon megítélt állami támogatásból, amelyet Felcsút önkormányzatának ítélt meg még 2020-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az adófizetők pénzéből így egy újabb turisztikai látványberuházás épülhet meg Orbán Viktor szülőfalujában, a kormányfő családi háza végébe felépített stadion, és a részben uniós forrásokból finanszírozott kisvasút közvetlen közelébe.

Hogy megtudjuk, mégis milyen szakmai indokok alapján ítélte meg az MTÜ a hatalmas összeget, közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be a Kisfaludy 2030 Zrt.-hez, és miután a cég megtagadta azt, pert indítottunk. A Fővárosi Törvényszék hétfői, még nem jogerős döntése értelmében a Felcsút önkormányzatának megítélt milliárdos közpénzjuttatásra vonatkozó alapvető információkat, így például a pénzesőt eredményező pályázatot (kérelmet) és a támogatás felhasználásának a részleteit ki kell adnia a Kisfaludy2030-nak.

A Transparency International Magyarország szerint a turisztikai ágazatban szétosztott állami támogatások a korrupció különösen súlyos formáit hordozzák. A 2020-ban, többek között hivatalosan a koronavírus-járvány okozta válság enyhítésére szánt 220 milliárd forintból ugyan mintegy 16 ezren is többen részesültek, de a pénz kétharmada a Fideszhez bekötött néhánytucat top-kedvezményezetthez került.

A hatalom ezúttal csak félig volt szégyellős, azt ugyanis elárulta a pénzekről döntő Magyar Turisztikai Ügynökség nevében eljáró Kisfaludy2030 Zrt., hogy kinek mennyi pénzt adtak. Arról azonban már álszemérmesen hallgattak, hogy miféle pályázatok alapján és milyen kötelezettségek vállalása mellett juttattak például majdnem 18 milliárd forintot a Mészáros Lőrinchez kötődő Hunguest Hotels csoportnak, valamint több mint 7 milliárd forintot a korábban Mészáros Lőrinc és Tiborcz István közös érdekeltségébe tartozó Club Aliga Hotel fejlesztésére.

Ehhez hasonlóan Laposa Bence két cége is átláthatatlan körülmények között jutott 140 millió forinthoz. A legfurcsább mégis az, hogy a felcsúti önkormányzat az árvízi tározó turisztikai átalakítására 1,5 milliárd forintot kapott. Két ügyben már nyertünk első fokon, most a harmadik eljárásban ítélt a javunkra a Fővárosi Törvényszék.

Kapcsolódó hírek

A turisztikai szektor a járványhelyzet, a koronavírus okozta válság által talán leginkább sújtott ágazat....
A TI egyre többet foglalkozik konkrét korrupciós ügyekkel. Célunk, hogy feltárjuk és leleplezzük a...
A demokratikus közéletnek, a közügyek szabad megvitatásának az alapja, hogy bárki hozzáférhet a közérdekű...
A Transparency International Magyarország 2006-os megalakulását követően egyik legfontosabb feladatának tartotta és tartja a...
×