Skip to content

Elkezdődött az oknyomozó újságírói mentorprogram

Elkezdődött az oknyomozó újságírói mentorprogram

A Transparency International Magyarország és a Független Médiaközpont pályázatot hirdetett az újságírás iránt elkötelezett hallgatók számára. E felhívással a két szervezet célja az volt, hogy sikeres szakmai együttműködést építsen mentorok és az újságírás iránt érdeklődő, de tapasztalattal még nem rendelkező hallgatók, mentoráltak között.

A programban résztvevő három mentor Bátorfy Attila, a Kreatív, Dezső András, az Index.hu és Pethő András, a Direkt36 újságírója. Az Európai Bizottság és a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott program során három mentor és három mentorált párban dolgozik négy hónapon keresztül. Közös munkájuk eredménye egy tényfeltáró anyag elkészítése és publikálása lesz.

A program olyan történetek feldolgozását ösztönzi, amelyek az oknyomozó újságírás eszközeinek felhasználásával megalapozott és új információkat tárnak fel korrupciós esetekkel kapcsolatban. A program során elkészülő három tényfeltáró cikket a mentorok és a mentoráltak együtt jegyzik, a legjobb pályamű pedig külön pénzjutalomban részesül.

A nyertesek bejelentésére a „Lobbizás újságírói szemmel” című szerdai projektindító workshop-on került sor. Az eseményen, Móricz Ilona, a Független Médiaközpont igazgatója és Martin József Péter, a TI ügyvezető igazgatója mondott köszöntőt. Ezt követően Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója a lobbizás hazai jogi környezetét ismertette, majd a három mentor az oknyomozó újságírás eszköztáráról és saját tapasztalatairól mesélt.

Kapcsolódó hírek

A társadalmi szemléletformálás és a fiatalok elkötelezése a korrupció elleni küzdelem mellett évek óta...
Merülj el a korrupciógyanús közbeszerzésekben és nyerj egy drónt! 2016. 02. 29. A Red Flags a...
Merülj el a korrupciógyanús közbeszerzésekben és nyerj egy drónt! 2016. 02. 29. A Red Flags a...
15. alkalommal adták át Magyarország legrangosabb oknyomozó újságírói díját, amelyet a rendkívül tehetséges, fiatalon...
A Gőbölyös József Soma Alapítvány és a Transparency International Magyarország Alapítvány pályázatot ír ki...
×