Együttműködési megállapodást kötött 2022. március 2-án Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, Szentendre Önkormányzata, Terézváros Önkormányzata és a Transparency International (TI) Magyarország a részvételi költségvetési folyamatok fejlesztésére, valamint a helyi lakosság bevonásának fejlesztése érdekében. A dokumentumot Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere, dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Soproni Tamás, Terézváros polgármestere, valamint Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója írta alá.
A négy szervezet közös célul tűzte ki, hogy átláthatóbbá és nyilvánosabbá tegye a részvételi folyamatot. A projekt során tapasztalatmegosztással segítik egymást a szervezetek, valamint a lakossággal folytatott párbeszédet erősítő közös eseményeket szerveznek. Az együttműködés keretében a TI Magyarország csapata térítésmentesen nyújt szakmai támogatást a résztvevő önkormányzatoknak 2022. augusztus végéig. A TI Magyarország csapata az önkormányzatokkal együttműködve többek között a részvételiséget, valamint az új igények és ötletek közös megfogalmazását ösztönző játékos programokat tervez megvalósítani tavasszal mindhárom helyszínen.
A három önkormányzat tavasszal indítja el a 2022-es részvételi költségvetési folyamatot. Óbuda Békásmegyer Önkormányzat immár a harmadik alkalommal vág bele a Közösségi Költségvetés programba. Szentendrén a Városrészi Költségvetés második tervezési időszaka indul el márciusban – a tavalyi 50 millió után az idén 60 millió forintos keretösszeget fogadott el erre a célra a képviselőtestület. Terézvárosban idén először valósulhat meg ez a társadalmi részvételt erősítő program, 2022-ben összesen 30 millió forint elköltéséről dönthetnek a kerület lakói.
Dr. Kiss László polármester elmondta: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat sorban a harmadik alkalommal indítja el a Közösségi Költségvetés programját. A kerület polgármestere hozzátette: bár a világban sok helyen van példa a települések részvételi költségvetési programjainak lebonyolítására, arra azonban kevesebb példát találni, hogy több kerület, illetve város együttműködésbe kezd. Dr. Kiss László kiemelte: bár a két fővárosi kerület, és Szentendre lakosságának igényei eltérőek, de az egyes településrészek, és a Duna-parti város együttműködése lehetőséget teremt a résztvevő önkormányzatok közötti tapasztalatcserére. A polgármester kiemelte: a 2020 óta harmadik alkalommal elindított közösségi költségvetés, amelynek megvalósításához korábban Szentendre városával is egyeztettek, kiemelten alkalmas arra, hogy erősítsék a kerület lakosságának identitását, és aktív részvételét a kerület mindennapi ügyeiben.
Temesvári Szilvia, Terézváros részvételi költségvetésérét felelős alpolgármestere elmondta: “hiszünk abban, hogy a terézvárosiak felismerik mi a legjobb nekik, de azt nem biztos, hogy tudják, ez miképpen megvalósítható. Mi, a kerület vezetői ennek megvalósításában fogunk segíteni”.
Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere egy kérdésfelvetéssel indította hozzászólását, miszerint: ki szeret adózni? Szentendre polgármestere elmondta, hogy a Duna-parti város vezetésének a megválasztása óta – a település és annak egyes részeiben élő közösségek identitásának erősítése mellett – az egyik legfőbb célja, hogy a helyi állampolgárok érezzék, az általuk befizetett adóforintok elköltésébe igenis van beleszólásuk. Fülöp Zsolt kiemelte: céljuk az, hogy a lakosság és az önkormányzat a közös tapasztalatokat felhasználva együtt tanulja meg a demokrácia játékszabályait.
Martin József Péter kifejtette: a Transparency International (TI) Magyarország legfőbb feladata szavatolni a közösségi költségvetésről szóló program átláthatóságát és nyitottságát. A TI Magyarország ügyvezetője nemzetközi felmérések eredményeire hivatkozva kifejtette: az állampolgároknak a helyi és állami intézményekbe vetett bizalma, valamint a részvételiség (vagyis az, hogy hányan gondolják, hogy számít a szavuk a közéletben) az egyik utolsó helyen áll az Európai Unióban, ami megalapozza a korrupció elfogadottságát. Martin József Péter szerint ezért is kiemelten fontos a TI Magyarország és a közösségi költségvetés tervezésében együttműködő önkormányzatok közös munkája, hiszen a program legfőbb célja az állampolgárok bevonása a közügyek tervezésébe és megvalósításába, ezzel pedig hosszú távon a korrupcióval szembeni fellépés is eredményes lehet.
Háttér: A részvételi költségvetés módszere a brazil Porto Alegre városából származik, a modell az elmúlt évtizedekben világszerte elterjedt. Az utóbbi években Magyarországon is mind több önkormányzatnál honosodott meg e gyakorlat. A módszer lehetőséget teremt arra, hogy a helyi közösség közvetlenül döntsön a környezete fejlesztéséről, vagyis a lakosság ne kizárólag a választott képviselőkön keresztül gyakorolja a demokrácia intézményét. A folyamat során a lakosság javaslatot tesz arra, hogy az önkormányzat mire fordítsa a helyi költségvetés egy meghatározott részét. Ezt követően a lakosok szavazhatnak a felmerülő lehetséges kezdeményezésekre, végül a legtöbb voksot elnyerő javaslatokat az önkormányzat megvalósítja.