A koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek ürügyén a magyar állam jelentős, nem egyszer milliárdos tételben osztott ki turisztikai támogatásokat kormányhoz közeli üzleti szereplőknek, többnyire átláthatatlan módon. E gyakorlat nem előzmény nélküli, hiszen országszerte számos olyan európai uniós, illetve állami forrásból megvalósult fejlesztés történt az elmúlt bő egy évtizedben, amelyek hasznossága erősen megkérdőjelezhető. Miközben a haverok jól jártak, a közérdek csak részben vagy egyáltalán nem érvényesült.
A TI Magyarország összegyűjtötte a közelmúlt közpénzből megvalósított, abszurd turisztikai fejlesztések ékes példáit, amelyeket egy fotókiállításon mutat be. Így az érdeklődők egyebek mellett megtekinthetik a híres-neves bodrogkeresztúri 40 centiméteres kilátót, a magaslessel egybeépített nyugotszenterzsébeti buszmegállót, a felcsúti – csónakázótónak álcázott – záportározó mellé épülő panorámateraszt, valamint azt életveszélyes hatvani kerékpárpályát is.
A kiállítást egy különleges tárlatvezetésen Litkai Gergely Karinthy-gyűrűs humorista, a Dumaszínház egyik alapítója és produkciós vezetője mutatja be augusztus 13-án, szombaton, 17 órai kezdettel. A kiállítás megtekinthető a Sziget Fesztivál teljes időtartama alatt, 2022. augusztus 10-től 15-ig, a Civil Szigeten, minden nap 11 és 20 óra között.
Az érdeklődők a TI Magyarország csapatával személyesen is találkozhatnak augusztus 10. és 13. között a helyszínen.
A TI Magyarország 2021-ben Szoba kiváltsággal címmel átfogó tanulmányt közölt a koronavírus-járvány idején kiosztott állami támogatásokról. A kötetből kiderül: a turisztikai szektor megsegítésére szánt több száz milliárd forintnyi állami támogatási program átláthatatlanul valósult meg, legfőbb kedvezményezettje pedig egy szűk, többnyire kormányközeli szereplőkből álló kör volt, ami súlyosan torzította az ágazat piaci viszonyait.
A TI Magyarország emellett kereshető, cégadatokkal összekapcsolt táblázatban tette közzé az utóbbi négy évben kiosztott, 100 millió forint feletti turisztikai támogatások adatait, amelyek mindezidáig elemzésre alkalmatlan formában álltak rendelkezésre.