A TI monitorozza az M6 autópálya építését

A Transparency International Magyarország felügyeli az M6-os autópálya építéséhez kapcsolódó előkészítési és kivitelezési feladatokat. A Bóly és Ivándárda, országhatár közötti szakasz az első autópálya beruházás, amelyet civil szervezet ellenőrizhet.

A Transparency International 1994-ben kifejlesztett egy úgynevezett integritási megállapodást, hogy segítse a kormányzatokat és a vállalkozásokat a korrupció elleni küzdelemben. Az integritási megállapodás egy jogi eszköz, egy háromoldalú megállapodás az ajánlatkérő, az ajánlattevők és egy független civil monitor között. A megállapodás azt jelenti, hogy minden, a közbeszerzésben résztvevő fél vállalja az átláthatóságot.

Az Európai Bizottság 2015 januárjában indított pilot projektet az integritási megállapodásoknak az Európai Strukturális és Kohéziós Alapokból finanszírozott beruházások során történő alkalmazásában rejlő lehetőségek feltárására. Az „Integritási Megállapodások – Civil ellenőrzési mechanizmusok az uniós alapok védelméért” elnevezésű pilot projekt keretében 2015. május 22-én az Európai Bizottság két felhívást tett közzé: egyrészről a tagállami hatóságok uniós alapokból megvalósítandó beruházások megjelölésével pályázhattak, másrészről civil szervezetek a független monitor feladatainak ellátására adhattak be pályázatot.

Az Európai Bizottság az M6 autópálya Bóly-Ivándárda, országhatár közötti szakasz megvalósítását célzó beruházást választotta ki a pilot projektben való monitorozásra, a független monitor szerepének betöltésére a Transparency International Magyarország Alapítványt jelölte. A pilot projekt 4 évig, 2016. január 1-től 2019. december 31-ig tart.

Az Integritási Megállapodás értelmében egy Átláthatósági Tanácsadó Testület alakul, ami az Ajánlatkérő (NIF Zrt.), az Irányító Hatóság, valamint a Monitor (Transparency International Magyarország Alapítvány) egy-egy képviselőjéből áll, titkársági feladatait a Monitor látja el. A monitor figyelemmel kíséri a közbeszerzési eljárás minden fázisát (ideértve annak előkészítését és a szerződés teljesítését is), ellenőrzi az eljárás, illetve annak előkészítése jogszerűségét és átláthatóságát. A monitor részéről egy kijelölt képviselő részt vesz a közbeszerzési eljárások előkészítésében és lebonyolítása során a bíráló bizottságban, betekinthet a közbeszerzési eljárás dokumentumaiba. Ezen felül a kijelölt személy részt vehet az Irányító Hatóságnak a beruházással kapcsolatban folytatott ún. „C” szintű helyszíni műszaki ellenőrzésén, ahol többek között vizsgálja, hogy a kivitelezési munkák összhangban vannak-e a beruházás kivitelezésére vonatkozó szerződésben foglaltakkal. A Monitor a Beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzési eljárások során jelentéseket készít, amelyekben megállapítja, hogy a közbeszerzési eljárás adott fázisa kielégíti-e a tisztesség és az átláthatóság legmagasabb szintű kívánalmait. A Monitor a tapasztalatairól rendszeresen nyilvános jelentést ír.

Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára: „A Magyar Kormány számára az átláthatóság, a jogtiszta közbeszerzés minden forintnyi közpénz elköltésénél kiemelten fontos. Ennek érdekében alkottuk meg az új közbeszerzési törvényt is, amely az egyik legmodernebb és legszigorúbb az Európai Unióban.

A tapasztalatok értékelése folyamatban van, melynek eredménye hozzásegíthet a törvény módosításához. Teljes mértékben támogatunk minden olyan projektet – például ezt az integritás együttműködést is –, amely segíti az átláthatóságot, a jogszerűséget és a gyakorlati tapasztalatok leszűrését.”

Szalóki Flórián – közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az Irányító Hatóság képviseletében elmondta: „A fejlesztési tárca nyitottan, érdeklődéssel fogadta az Európai Bizottság Integritási Megállapodások alkalmazását szorgalmazó kezdeményezését. Az együttműködés az uniós támogatási intézményrendszer hasznos eszköze lehet az átlátható közbeszerzési gyakorlat további erősítésében. A kölcsönös tapasztalatcsere nemcsak a résztvevők számára lesz előnyös, a közbizalom remélt növekedése közös érdeket szolgál.”

Pascal Boijmans a Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság főosztályvezetője kiemelte: „Az uniós alapok a közberuházások elengedhetetlen forrásai az Unió tagállamaiban, ezért zéró toleranciát tanúsítunk a szabálytalan felhasználásukat illetően. Jelenleg 17 pilot integritási megállapodást támogatunk 11 tagállamban, amelyből kettő Magyarországon valósul meg. A Transparency Internationallel e téren való együttműködésünk egy nagyszerű lehetőség arra, hogy a közpénzek elköltése hatékonyabban és átláthatóbban történjen, valamint hogy erősítse a közbizalmat és megelőző csapást mérjen a korrupcióra. Ezek a pilot projektek továbblépést jelentenek az uniós alapok védelmét illetően, és elkötelezettek vagyunk a kezdeményezés sikere iránt.”

Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója elmondta: „A NIF Zrt. számára fontos az Integritási Megállapodás, a megállapodást és az azzal kapcsolatos nyilvánosságot eszköznek tekintjük arra, hogy felhívjuk a figyelmet a közbeszerzési, tervezési és kivitelezési folyamatok átláthatóságára. A vezérigazgató hozzátette, hogy az M6 Bóly-Ivándárda, országhatár közötti kb. 19 km hosszú autópálya szakasz előkészítése folyamatban van a NIF Zrt.-nél. Idén év végére várható a tervezési közbeszerzés eljárást megindító ajánlati felhívásának megjelenése. A nyertes tervezőnek 2017 év végére kell elkészítenie a kiviteli és az engedélyezési terveket. Ezt követően lesz indítható a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás, melynek eredményes zárását követően 2018. II. negyedévében kezdődhet meg a szakasz építése.

“Azt reméljük, hogy a független, az átláthatósági kritériumokat kikényszerítő monitorozásnak köszönhetően talán javul a közbeszerzések iránti közbizalom – mondta Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón, ahol a projektben résztvevő felek bejelentették az M6 autópálya monitorozására kötendő integritási megállapodás aláírását.

Zoë Reiter, a Transparency International Titkárság (Berlin) senior projekt-vezetője hangsúlyozta: A jogi erővel rendelkező megállapodás kiemelkedő lehetőség arra, hogy megmutassa, a civil társadalom, a közszektor és a magánszektor képes közösen fellépni a tiszta és átlátható közbeszerzések biztosítása érdekében. Az adófizetők pénze így hatékonyabban hasznosulhat a közjó érdekében, a visszaélések kockázata lassan, de biztosan csökken.”


A projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg. Bármilyen kommunikáció ami a projekttel kapcsolatban megjelenik az oldalon kizárólag a szerzők véleményét tükrözi, és az Európai Bizottság nem vonható felelősségre az itt megtalálható információk bármilyen módú felhasználásáért.

The project has been funded by the European Commission. Any publication made on this site reflects the views only of the authors, and the European Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained herein.

Adományozás Newsletter signup

Hírlevél feliratkozás

Kérjen tőlünk naprakész információkat!

Hírlevelünkről bármikor leiratkozhat!