Skip to content

A Siemens és az ABB nyerték a Telenor Etikus Vállalat Díjakat

A Siemens és az ABB nyerték a Telenor Etikus Vállalat Díjakat

Második alkalommal adták át a Figyelő TOP200 Gálán a Telenor Etikus Vállalat Díjat, amelyet nagyvállalati kategóriában a Siemens Hungary Zrt., a kis- és középvállalatok közül pedig az ABB Kft. nyert el. A Telenor Magyarország tavaly, hagyományteremtő szándékkal alapította a díjat civil szervezeti partnerével, a Transparency International Magyarországgal együttműködésben, hogy elismerjék a hazai vállalatok tisztességes vállalati működésre irányuló programjait.

A díjakra konkrét és már elindított korrupcióellenes-, illetve vállalati átláthatóságot segítő projekttel vagy programmal lehetett pályázni. A nagyvállalatok közül az elismerést a Siemens Hungary Zrt. nyerte el. A nagyvállalat pályázata több innovatív és hatékony elemet tartalmaz, amely a szakmai zsűri értékelése szerint más vállalatok számára is követendőnek tekinthető, mint például a feddhetetlenségi képzések, vagy az ún. „Integrity Dialogue”, amelynek keretében vezető és beosztott közösen dolgoz fel egy esettanulmányt.

Kis- és középvállalati kategóriában a hazai közmű- és energiaszektor vezető szállítóként jelen lévő ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. pályázata érdemelte ki a díjat. Programjukban számos, a zsűri szerint más üzletágak és vállalatok számára példaértékű elem található – például e-learning, belső kommunikációs hírlevél, poszterek –, amelyek segítik az etikus vállalati kultúra meghonosítását.

„A Telenor minden országban, ahol jelen van, azért dolgozik, hogy az internet és a mobilkommunikáció eszközein keresztül a társadalom nagy kihívásaira is válaszokat adjon. Ügyfeleinknek lehetővé tesszük, hogy a digitális kommunikáción keresztül kezükbe vegyék saját sorsukat, javítsanak a körülményeiken, építsenek szabadabb, nyitottabb, átláthatóbb társadalmakat. Hangsúlyosan és tevékenyen vállaljuk, hogy tisztességes cégként működünk, és ebben is példát szeretnénk mutatni, sőt, segíteni szeretnénk más vállalatokat. A Telenor Etikus Vállalat Díjat is ezért alapítottuk, és adjuk át immár másodszor, mert tudjuk, mennyire fontos a visszajelzés, a megbecsülés. Lényeges, hogy a piaci szereplők megismerhessék a jó példákat, a kiemelkedő tudatosító programokat, amelyeket talán a saját cégüknél is elindíthatnak.”– mondta el Németh Zoltán, a  Telenor Magyarország humánerőforrás vezérigazgató-helyettese október 11-én a Figyelő Top200 Gálán, a díjak átadásakor.

A számos intézmény képviselőjét felvonultató szakmai zsűri a benyújtott pályázatok alapján idén két olyan vállalatnak ítélte oda az elismerést, amelyek a korábbi korrupciós botrányaik után akartak, mertek és tudtak váltani, és az átlátható működés útjára léptek. A TI Magyarországnál meg vagyunk győződve arról, hogy hosszabb távon csak az etikus és transzparens működés fenntartható, ez szolgálja a vállalatok és az ország érdekét.

– tette hozzá a díj átadásakor Martin József Péter, a TI magyarországi ügyvezető igazgatója.

2012 óta működik együtt a Telenor a Transparency International Magyarország korrupcióellenes szervezettel, hogy közösen dolgozzanak ki megoldásokat az ország versenyképességét veszélyeztető korrupció megfékezésére, elsősorban a magyar kkv-szektor számára. Az együttműködés keretében jött létre a Telenor Etikus Vállalat Díj, amelyet 2012-ben adtak át először.

A Telenor Etikus Vállalat Díj zsűrijében az alábbi szervezetek képviselői vettek részt: AmCham, CEU Business School, Figyelő, Transparency International. A zsűri fővédnöke Küllői Péter volt.

További információ a díjról és a nyertes pályázatról: http://telenoretikusvallalatdij.hu

Kapcsolódó hírek

Útmutató vesztegetésellenes üzletpolitikai irányelvek kidolgozására A Transparency International nemzetközi irányelvei, valamint magyar vállalatvezetőkkel készített...
×