
Érdeklik Önt Debrecen város közügyei?
Tájékozott, vagy az szeretne lenni a város beruházásaival kapcsolatos kérdésekben?
Hangot adna a város közberuházásaival kapcsolatos véleményének?
A Transparency International Magyarország egy interaktív busztúrára invitálja Debrecen lakosait, melynek során megismerkedhetnek a város három kiemelt beruházásának hátterével, és egyben hangot adhatnak a város közügyeivel, közberuházásaival kapcsolatos véleményüknek.
A busztúra a vasútállomás parkolójában kezdődik, ahol bemutatásra kerül az új Intermodális Közlekedési Központ terve, majd a második állomáson az Agóra Tudományos Élményközpont születésének és működésének hátterébe tekinthetnek bele a résztvevők. Az utolsó állomáson pedig a Nagyerdei Stadion körüli kérdéseket fogjuk megvitatni. A túra állomásait kisbusszal fogjuk megközelíteni.
A túra június 11-én 18:00 órakor kezdődik, a résztvevőket a vasútállomás parkolójában várjuk. A tervezett befejezés 20:00 óra, a túra a Nagyerdei Stadionnál ér véget.
A túrán való részvétel ingyenes, de a busz kapacitása miatt csak korlátozott számú utasnak tudunk helyet biztosítani. Ezért kérjük, hogy jelentkezési szándékát a gyula.mucsi@transparency.hu e-mail címen jelezze a túra indulása előtt.
Az Európai Unió által támogatott „Egymásból építkezünk” program keretében a Transparency International Magyarország azt a célt tűzte ki, hogy az állampolgárokat a közéletben való aktív részvételre buzdítsa. Ez a busztúra is azt szolgálja, hogy a helyi lakosok ne csak informálódjanak a város közberuházásairól, de el is mondhassák pozitív vagy negatív tapasztalataikat a megvalósult, vagy tervezett projektekkel kapcsolatban.