A 2019-es Transparency-Soma Díj díjátadó eseménye

Immár 19. alkalommal adják át Magyarország legrangosabb oknyomozó újságírói díját, amelyet a fiatalon elhunyt tényfeltáró újságíró, Gőbölyös József (Soma) tiszteletére alapítottak barátai 2001-ben. A díjat, amely ma már a Transparency-Soma nevet viseli, 2016-tól a Transparency International Magyarország adja át. A díj odaítéléséről négyfős zsűri dönt szakmai szempontok alapján, amelynek tagjai Lőke András, az Ittlakunk.hu tulajdonos-főszerkesztője, a Soma Díj alapítója; Martin József Péter, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója; Stumpf András, újságíró, a Válaszonline.hu társalapítója és Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének vezetője.

2019 legjobb oknyomozó cikkének szerzője a január 11-i díjátadó eseményen veheti át az elismerést, ahol Nick Thorpe, a BBC magyarországi tudósítója is előadást tart.

Az esemény részletes programja:

 

6:00 PM – 6:20 PM – Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatójának megnyitó beszéde
6:20 PM – 6:40 PM – Nick Thorpe, a BBC közép-európai tudósítójának előadása
6:40 PM – 6:50 PM – A zsűri képviseletében Lőke András bejelenti a Transparency-Soma Díj idei győztesét
6:50 PM – 7:15 PM – Beszélgetés a Transparency-Soma Díj idei győzteseivel a díjazott cikkről
7:15 PM – 8:00 PM – Kötetlen beszélgetés

Női vezetők az üzleti életben – Vitaest

A Transparency International Magyarország és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) közös projektjében a társadalmi nemek és a korrupció közötti kapcsolat feltárására törekszik. A projekt keretein belül négy eseményből álló előadás-sorozat valósul meg, amelynek eseményei a korrupció és a társadalmi nemek különböző összefüggéseit járják körül.

A projekt első eseményére 2019 márciusában került sor, ahol a két szervezet által közösen összeállított kutatási jelentést mutattuk be, amely a nőket leginkább érintő szociális területeken, így a szülészet-nőgyógyászati ellátásban, valamint a nők elleni erőszak hatósági kezelésében mutatkozó visszaéléseket tárta fel. A 2019-es EP-választások előtt rendezett eseményünkön a nők politikai részvétele és a korrupció közötti összefüggéseket vitattuk meg a téma elismert szakértőivel, valamint egy átfogó politikai panel részvételével. A sorozat újabb állomásaként 2019 szeptemberében a nők társadalmi aktivizmusban betöltött szerepével foglalkoztunk.

A sorozat utolsó eseménye a nők üzleti életben való szerepvállalását, illetve a női vezetők integritáshoz kapcsolódó viszonyát kívánja körüljárni. A „Női vezetők az üzleti életben” (”Women as Business Leaders”) című esemény során elsősorban azt vitatjuk majd meg, hogy mely intézményi és kontextuális tényezők segítik elő a nők gazdasági életben elért sikereit, illetve hogy ezek hogyan járulhatnak hozzá a céges szervezeti kultúra, és tágabb értelemben a gazdaság fejlődéséhez.

A fent említett kérdéseken kívül természetesen szó lesz még sikertörténetekről, nehézségekről, jó gyakorlatokról, illetve arról, hogy a hatályban lévő jogszabályok egyenlő lehetőségeket biztosítanak-e mindkét nem számára. Ezen felül szeretnénk feltérképezni, hogy a civil szervezetek és a vállalati szféra együttműködése hogyan tudja elősegíteni a nemek közötti egyenlőtlenségek mérséklődését, különösen ami a bérszakadék felszámolását illeti. A fórumon szintén szót ejtünk arról, hogy vajon a női vezetők hatással vannak-e az üzleti szférában jelenlevő korrupció mértékére, és ha igen, akkor milyen módon.

Az eseményen angol és magyar nyelvű felszólalások is várhatóak, így a rendezvény teljes időtartamára szinkrontolmácsolást biztosítunk.

Az esemény tervezett programja

Időpont: 2019. november 27., 16:00-19:00
Helyszín: A Cseh Köztársaság Nagykövetsége (1064 Budapest, Rózsa utca 61.)

Részletes program:

15:30 – 16:00: Vendégek érkezése, regisztráció

16:00 – 16:15: Rövid köszöntő a Cseh Nagykövetség képviselőjétől és Martin József Pétertől, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatójától

16:15 – 16:30: Dávidházy Marianna, a Cseh-Magyar Kereskedelmi Kamara elnökének előadása

16:30 – 16:45: Dr. Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológiai és Társadalompolitikai Intézet egyetemi tanárának előadása (felkérés alatt)

16:45 – 17:45: Panelbeszélgetés üzleti vezetőkkel és HR-specialistákkal a vállalati szféra nemek közötti egyenlőséget elősegítő gyakorlatairól, illetve az ezekkel kapcsolatos legfontosabb kihívásokról.

A panelbeszélgetés résztvevői:

• Beke Zsuzsanna, PR és kormányzati kapcsolatok vezető, Richter Zrt.
• Mészáros Antónia, ügyvezető igazgató, UNICEF Magyarország
• Müller Diána, Organisational Development & Talent Acquisition osztályvezető, Telenor Hungary
• Pistyur Veronika, ügyvezető igazgató, Bridge Budapest
• A beszélgetést moderálja: Varró Szilvia, Pulitzer-díjas újságíró, az Aeffect Communications and Consulting ügyvezető igazgatója

17:45 – 18:15: Kérdések és válaszok (Q&A)

18:15 – 19:00: Kötetlen beszélgetés, fogadás

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztrációkat, valamint az eseménnyel kapcsolatos további kérdéseket a balint.mikola@transparency.hu címre várjuk.

Önkormányzati választások és választói tudatosság

A Transparency International Magyarország régóta figyelemmel kíséri az önkormányzati választási kampányokat, mivel azok az országgyűlési választásoknál jóval lazább szabályozottságuk révén komoly kockázatokat rejtenek magukban a választások tisztaságára nézve. Alulszabályozottságuk mellett szintén jellemzője az önkormányzati választásoknak, hogy az egyes pártok- és pártszövetségek jelöltjei átfogó programok helyett jellemzően kiemelt helyi ügyekre fókuszálnak, így a választóknak további fogódzkodókra lehet szükségük az egyes jelöltek várható intézkedéseit illetően.

Ezt elősegítendő, a Transparency International Magyarország a K-Monitorral és az Andrássy Egyetemmel közösen részt vesz a Vokskabin választást segítő applikáció (VAA) önkormányzati választásokra vonatkozó kérdőíveinek tervezésében. Annak érdekében, hogy közösen értékeljük az idei önkormányzati választásokkal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, illetve a választást segítő applikációk a választói tudatosság növelésében játszott szerepét, a Transparency International Magyarország a Szegedi Politológushallgatók Egyesületével (SZTEP) közösen interaktív beszélgetést szervez a szegedi Grand Café kávézóban, október 8-án, kedden, 16 órakor.

Az esemény első felében meghívott szakértőkkel az önkormányzati választásokhoz kapcsolódó aktuális témákat, a választást segítő applikációk (VAA) a szavazók orientációjában betöltött szerepét, valamint az önkormányzati átláthatóság feltételeit járjuk körül egy panelbeszélgetés keretében. Az esemény második felében a megjelent politológus hallgatók és további vendégek csoportos feladatot kapnak, amelyben egy önkormányzati választási programot kell készíteniük, az önkormányzati átláthatóság szempontjainak figyelembevételével. A csoportok munkáit a panelbeszélgetés résztvevői értékelik előre megállapított szempontok szerint, a győztesek pedig jutalomként egy egynapos budapesti tanulmányutat kapnak, amelynek során több civil szervezet és think-tank működését is megismerhetik.

Az eseményt megnyitja Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.

A panelbeszélgetés résztvevői:
• Barlai Melani, tudományos munkatárs, Andrássy Egyetem, Politikatudományi Tanszék
• Juhász Attila, főmunkatárs, Political Capital
• Mikola Bálint, projektmenedzser, Transparency International Magyarország
• Merényi Miklós, önkormányzati szakértő, K-Monitor
• Stumpf Péter Bence, tudományos segédmunkatárs, Szegedi Tudományegyetem

A beszélgetést moderálja Szincsok György (szeged.hu).

Ha további kérdésed lenne az eseménnyel kapcsolatban, írj nekünk a balint.mikola@transparency.hu címre.

„Női princípium” – A nők szerepe a társadalmi aktivizmusban

Kedvest Partnerünk!

A Transparency International Magyarország és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség meghívja Önt a „Női princípium” – A nők szerepe a társadalmi aktivizmusban című rendezvényre.

Időpont: 2019. szeptember 27-én, pénteken, 16:00 órai kezdettel

Helyszín: Közép-európai Egyetem (CEU), October Hall (1051 Budapest, Október 6. utca 7.)

A Transparency International Magyarország Alapítvány (TI-Magyarország) a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetséggel (Női Érdek) együttműködésben a társadalmi nemek és a korrupció összefüggéseit vizsgálja egy közös projekt keretében. Soron következő klubeseményünk fő témája a nők részvétele és szerepe a civil társadalomban. Mi a mozgatórugójuk és hogyan ítélik meg munkájuk lehetőségeit, eredményességét azok a nők, akik különféle ügyek megoldásának céljával az aktivizmusban, a civil társadalomban vállalnak szerepet?

Fő előadóink Julie Bindel, brit feminista aktivista és kutató, a Guardian publicistája, aki a prostitúciós célú emberkereskedelemről írt könyvéről számol be, és Wirth Judit, magyar nőjogi aktivista, aki a Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt évtizedek tapasztalatait foglalja össze a női jogok érvényesítésének nemzetközi és hazai helyzetét illetően. Ezt követően neves női civil aktivisták (Antonia Burrows, Móra Veronika, Pardavi Márta és Várnai Anna) beszélnek munkájuk mozgatórugójáról, a nőjogi, emberi jogi és környezetvédelmi témák megítéléséről, a szűkülő civil tér állította kihívásokról.

Az esemény programja:

16:00-16:20 – Az eseményt megnyitja Sáfrány Réka (elnök, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség) és Ligeti Miklós (jogi igazgató, Transparency International Magyarország)

16:20-16:40 – „Profit, erőszak, korrupció – Meglátások a globális prostitúciós ipar működéséről” – Julie Bindel brit feminista kutató, aktivista

16:40-17:00 – „30 év a periféria centrumában – női jogi szakmai munka és aktivizmus a rendszerváltás után” – Wirth Judit jogász, Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE)

17:00-17:50 – „Női princípium” – A nők szerepe a társadalmi aktivizmusban – Panelbeszélgetés az alábbi résztvevőkkel:

o Antonia Burrows (feminista aktivista, Közkincs Könyvtár)
o Móra Veronika (igazgató, Ökotárs Alapítvány)
o Pardavi Márta (társelnök, Magyar Helsinki Bizottság)
o Várnai Anna (elnök, Színes Gyöngyök Egyesület)
o A beszélgetést moderálja: Ónody-Molnár Dóra (újságíró, 168 Óra)

17:50-18:00 – Kérdések és válaszok (Q&A)

Az esemény ingyenes és sajtónyilvános. Az esemény nyelve angol és magyar, tolmácsolással.

Kérjük, hogy részvételi szándékukat a noierdek@gmail.com email-címen szíveskedjenek előzetesen jelezni!

Az Európai Unió jövője a 2019-es EP-választások után

A Transparency International Magyarország régóta kiemelt prioritásként kezeli, hogy az Európai Unió intézményrendszere milyen módon tudja biztosítani a jogállamiság érvényesülését az egyes tagállamaiban, és ezáltal megfékezni a korrupciót. Érvelésünk szerint ennek egyik sarokpontja az Európai Unió által a tagállamoknak folyósított pénzügyi támogatások szigorúbb ellenőrzése lenne, mivel ezen bevételek politikai szempontok alapján való elosztása a klientúra-építés egyik jellemző csatornája az újonnan csatlakozott tagállamokban.

A 2014-2019-es EP-ciklus során az Európai Unió számos eszközzel igyekezett fékezni a jogállamiság erózióját a régióban, beleértve az Alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárás elindítását Lengyelország és Magyarország ellen. Az Európai Parlament szintén megszavazta az európai uniós támogatások jogállami feltételekhez kötésére szolgáló mechanizmus kidolgozását, valamint döntés született az uniós költségvetéssel szemben elkövetett csalások feltárására szakosodott Európai Ügyészség felállításáról, amelyhez eddig 22 tagállam csatlakozott.

A 2019. májusi EP-választások eredménye azonban kétségkívül befolyásolhatja a fenti folyamatok további fejlődési ívét, s adott esetben egyes szempontok elsikkadását is magával hozhatja. Éppen ezért a Transparency International Magyarország által szervezett vitafórum arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen Európai Unióra számíthatunk a következő öt évben, mely politikai táborok érdekei érvényesülhetnek az EU különböző döntéshozó szerveiben, és ez milyen hatással járhat a jogállamiságra, illetve az európai uniós források elosztására nézve.

A vitafórum során először a téma elismert szakértőivel közösen, egy panelbeszélgetés keretében tárgyaljuk meg a fenti kérdéseket, majd a közönség bevonásával vitatjuk meg, milyen Európai Uniót szeretnénk építeni a következő időszakban.

A panelbeszélgetés résztvevői:

• Krekó Péter (ügyvezető igazgató, Political Capital)
• Ligeti Miklós (jogi igazgató, Transparency International Magyarország)
• Tóth Judit (egyetemi docens, tanszékvezető, Szegedi Tudományegyetem)
• Tóth Csaba (stratégiai igazgató, Republikon Intézet)
• Varga András (tanársegéd, Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

Az esemény sajtónyilvános. Részvételi szándékát kérjük, jelezze a balint.mikola@transparency.hu címen 2019. május 31-ig.

Európa: Értünk vagy általunk? – TI évzáró a Korrupcióellenes Világnap alkalmából

Milyen lehetőségei vannak a magyar állampolgároknak a  demokratikus közéletben való részvételre? Hogyan tudja az EU előmozdítani a közéleti aktivitást és mennyiben képes életben tartani a civil társadalmat? Mit jelent az uniós tagság Budapesten és azon kívül?

A Korrupcióellenes Világnap alkalmából megrendezett évzáró konferenciánkon ezekre a kérdésekre keressük a választ többek között Balázs Péterrel, a CEU professzorával és egykori külügyminiszterrel, Tóth István Györggyel, a TÁRKI vezérigazgatójával és Hadházy Ákos parlamenti képviselővel.

A konferencián előadást tart Kertész János Széchenyi-díjas magyar fizikus is, aki a hálózatkutatás szempontjából vizsgálja a korrupció és társadalom kapcsolatát.

Az eseményt Kálmán Olga moderálja.

Az előadásokat és a két kerekasztal beszélgetést a TI hagyományos év végi állófogadása zárja.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk az eseményre. Ünnepeljük együtt a Korrupcióellenes Világnapot!

Részletes program

A Korrupcióellenes Világnapot minden év december 9-én rendezik az ENSZ Korrupció Elleni Egyezményének 2005. decemberi hatályba lépése óta. A Transparency International Magyarország (TI) a Korrupcióellenes Világnap alkalmából először 2009-ben rendezte meg „Átláccó Fesztivál” nevű programsorozatát. A szemléletformáló esemény célja az, hogy ráébressze az embereket arra, hogy tehetnek az átláthatóbb közéletért, a korrupció ellen.

Mivel 2018-ban december 9-e vasárnapra esik, a hagyománnyá vált eseményt idén december 10-én rendezzük meg.

Az idei esemény a Korrupcióellenes Világnap megünneplése mellett az „Európa a Polgárokért” program keretében megvalósuló, „Egymásból építkezünk” című TI projekt záróeseménye is lesz. E program részeként a TI Magyarország több vidéki városban szervezett eseményeket annak érdekében, hogy élénkítsük a polgárok részvételét a helyi demokratikus folyamatokban. A projekt elemeként plakátpályázatot hirdettünk, amelyen a pályázók arra a kérdésre fogalmaztak meg kreatív válaszokat, hogy „Mire költenék az EU pénzét?”. A plakátpályázat eredményhirdetésére is az évzáró eseményen kerül sor.

Idei eseményünk során két szempontból is vizsgáljuk a jogállamiság és az állampolgári részvétel összefüggéseit. Az első előadások, illetve panelbeszélgetés Magyarország EU-tagságának tükrében vizsgálja a jogállamiság kérdését, míg az esemény második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió milyen eszközökkel tudja segíteni a civil közösségek önszerveződését.

 

Időpont: 2018. december 10.

 

Helyszín: Brody Studios (Budapest, Vörösmarty utca 38., 1064)

 

A konferencia programja:

14:00 – 14:30  

Regisztráció

 

14:30 – 14:40  

Megnyitó – Martin József Péter, ügyvezető igazgató, Transparency International Magyarország

 

14:40 – 15:00  

Nyitó előadás – Balázs Péter, egyetemi tanár (CEU), volt külügyminiszter, az Európai Bizottság korábbi tagja

 

15:00 – 16:10  

Első kerekasztal beszélgetés: Jogállamiság és demokratikus részvételi formák az Európai Unióban

A panel résztvevői olyan elismert szakértők, akik széleskörű tapasztalattal rendelkeznek az európai politika és az Európai Unió intézményeinek működésével kapcsolatban. A vita elsődleges fókuszában az EU, illetve a tagállami szintű jogállamiság kapcsolódási pontjai állnak. Emellett arra is keressük a választ, hogy mit tehet az EU a magyar állampolgárokért, hogyan tudja az unió előmozdítani a közéleti aktivitást és miként sikerül bevonni az állampolgárokat az unió jövőjéről folyó vitákba.

Résztvevők:

Gilles Pelayo, az Európai Bizottság Európa a polgárokért programjának vezetője

Tóth István György, szociológus, a TÁRKI vezérigazgatója

Arató Krisztina, egyetemi tanár (ELTE), a Magyar Politikatudományi Társaság elnöke

Fleck Zoltán, tanszékvezető, egyetemi tanár (ELTE ÁJK)

Nagy Gabriella, a TI Magyarország közpénzügyi programjainak vezetője

Moderátor: Kálmán Olga

16:10 – 16:20  

Kérdések & válaszok

 

16:20 – 16:40  

A „Te mire költenéd az EU pénzét?” plakátpályázat eredményhirdetése. A díjat átadja Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője

 

16:40 – 17:00  

Szünet

 

17:00 – 17:20  

Vitaindító előadás: Kertész János (hálózatkutató, CEU) – A társadalmi hálózat szövete és kapcsolata a korrupcióval

 

17:20 – 18:20  

Második kerekasztal beszélgetés: Szűkülő civil és médiatér Magyarországon: az állampolgári részvétel lehetőségei Budapesten és a vidéki településeken

A második panelbeszélgetés során a magyar közélet különböző szféráiban aktív szerepet vállaló résztvevőkkel azt a kérdést járjuk körül, hogy a magyar polgároknak milyen lehetőségei maradtak a demokratikus közéletben való részvételre. Azt is megvitatjuk, hogy mit jelent az uniós tagság Budapesten kívül, és az EU mennyiben képes életben tartani a civil társadalmat.

Résztvevők:

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő

Gulyás Márton, politikai aktivista

Oroszi Babett, az Átlátszó újságírója

Szincsok György, a szeged.hu újságírója

Moderátor: Kálmán Olga

 

18:20 – 18:30  

Kérdések & válaszok

 

19:00  

Évzáró állófogadás

 

Civil találkozások – Győr

A Transparency International Magyarország a Civilizáció mozgalom tagjaként részt vesz az Ökotárs Alapítvány által Győrben megrendezésre kerülő Civil Találkozások című eseményen. Jogi igazgatónk, Ligeti Miklós arról tart majd előadást az érdeklődőknek, hogy az EU hogyan támogatja a civil szervezetek működését.

A Civil találkozások célja a kapcsolatépítés, egymás közvetlen megismerése, ötletgyűjtés és az inspiráció. Alkalom arra, hogy az Észak-Dunántúlon működő kisebb és nagyobb civil csoportok személyesen és kötetlenül találkozhassanak egymással, illetve budapesti, országos hatókörű civilekkel is.

A rendezvényen a messzebbről jött vendégek magukkal hozzák (siker)történeteiket – példákat, jó gyakorlatokat fognak bemutatni a civil szervezeti működés olyan alapelemeiből, mint az adománygyűjtés, a kommunikáció és a közösségi érdekérvényesítés. A nagy- és kiscsoportos beszélgetések lehetővé teszik, hogy mindenki feltehesse az őket érdeklő kérdéseket, merítsen az ötletekből és javaslatokból.

Tervezett program és résztvevők:

17.00-17.15 Érkezés és regisztráció

17.15-17.45 Panelbeszélgetés: a vendégek és szervezetek bemutatkozása: Mitől működik jól egy civil szervezet? Mi a siker kulcsa?

Résztvevők és témák:

Mire jó a közösségi alapítvány? –Scsaurszki Tamás, Gyökerek és Szárnyak Alapítvány
Közösségi adománygyűjtés eszközei és módszerei – Oprics Judit, NIOK
Kommunikáció adományozóinkkal – Kebiche Nabila, Greenpeace-Magyarország
Közösségi érdekképviselet és érdekérvényesítés – Horváth Kertész Balázs, Civil Kollégium Alapítvány
Hogyan támogatja az EU a civil szervezetek működését? – Ligeti Miklós, Transparency International Magyarország

Moderál: Móra Veronika, Ökotárs Alapítvány

17.45 -18.00 Szünet, átrendeződés (Közben: ismerkedés, szervezetek bemutatkozó plakátjainak kiállítása)

18.00 – 19.15 Forgószínpados kiscsoportos beszélgetések („world café”) a vendégelőadókkal. A résztvevők kb. 20 percenként váltják egymás a csoportokban, így mindenki 3 témát választhat a beszélgetésre.

19.15 – 19.30 Zárás, kötetlen folytatás

A találkozón a részvétel ingyenes, szeretettel várunk minden, a térségben működő civil szervezetet és csoportot!

Bővebb információ: Faragó Renáta, Ökotárs Alapítvány – 06 70 633 1531, farago.renata@okotars.hu

Civil aktivizmus és polgári érdekérvényesítés az Európai Unióban

A Transparency International Magyarország és az Emberség Erejével Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a „Civil aktivizmus az Európai Unióban: Az állampolgári érdekérvényesítés lehetőségei az uniós intézményrendszeren belül” című kerekasztal-beszélgetésére.

A Transparency International Magyarország (TI Magyarország) az Európai Unió „Európa a Polgárokért” programjának keretén belül elindította „Egymásból építkezünk” című rendezvénysorozatát, amelynek célja a programban résztvevő állampolgárok aktív közéleti szereplésre való ösztönzése, a demokratikus folyamatokban való részvétel erősítése, a tudatos állampolgárság kialakítása, illetve az Európai Unióval kapcsolatos ismeretek átadása.

A program keretében az ország több vidéki városában, így Szegeden és Debrecenben is szerveztünk panelbeszélgetéseket helyi szakértők, akadémikusok, civilek és újságírók részvételével. A program második pécsi állomásán azt szeretnénk körbejárni, hogy az Európai Unió milyen intézményi lehetőségeket biztosít a polgárok számára a demokratikus közéletben való részvételre, illetve hogy ezek az eszközök milyen esetleges hatékonysági problémákkal küzdenek, különös tekintettel az európai polgári kezdeményezés intézményére. A beszélgetés során szintén körüljárjuk azt a kérdést, hogy egy átlagos európai polgár milyen módon tudja befolyásolni az uniós döntéshozatali folyamatokat, illetve hogyan tud kapcsolatba lépni az EU intézményeivel.

A panelbeszélgetés résztvevői

• Pálné Kovács Ilona (MTA levelező tag, MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete, PTE BTK, Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék)
• Pavluska Valéria (PTE KTK, Marketing és Turizmus Intézet)
• Polyák Gábor (PTE BTK, Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék)
• Martin József Péter (Transparency International Magyarország, ügyvezető igazgató)

Moderátor: Babos Attila (újságíró, Szabad Pécs)

Részvételi szándékát kérjük jelezze a balint.mikola@transparency.hu email címen. A rendezvény ingyenes, a részvételnek nem feltétele az előzetes regisztráció.

Az uniós támogatással finanszírozott projektek megvalósíthatósága és gazdasági életképessége

2018-ban az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF, valamint a Holland Királyság támogatásával a Transparency International Magyarország konferencia-sorozatot indított, olyan témák megvitatására, amelyek jelentős csalás vagy korrupciós kockázatot hordoznak az uniós alapok felhasználása vonatkozásában.

A sorozat harmadik konferenciájának témája az uniós forrásokból támogatott projektek megvalósíthatósága és gazdasági életképessége lesz. Habár az általános rendelkezések megállapításáról szóló 1303/2013/EU Rendelet, valamint a kapcsolódó magyar jogszabályok szigorú szabályokat állítanak fel a támogatásra kiválasztandó projektek megvalósíthatóságáról és gazdasági életképességéről, számos olyan uniós forrásokból finanszírozott projektekről lehet hallani, amelyek nem fenntarthatóak – pl. üres, nem használt ipari területek –, vagy nem hasznosak – pl. a sehova nem vezető kerékpárutak –, vagy teljesen értelmezhetetlenek – pl. az örökmozgó kifejlesztése. A Direkt36 számításai szerint a 2007 – 2013 programozási időszakban kb. 300 magyar cég jelentett csődöt rövid idővel azután, hogy uniós forráshoz jutottak. Ezek a cégek összesen 9 milliárd forintot kaptak.

A konferencián két nyitóelőadás és három panel-beszélgetés során hazai és külföldi előadók – többek között a magyar kormány, illetve uniós és nemzetközi szervezetek képviselői – járják körbe a téma egy-egy specifikus kérdését, úgy mint a szabályozás kérdései; az ellenőrzés lehetőségei; illetve egyrészt a környező országok, másrészt Hollandia tapasztalatait és jó gyakorlatait ismerhetjük meg.

A konferencia időpontja: 2018. október 11., helyszíne: Hotel President (Budapest, Hold utca 3. /6. emeleti konferenciaterem!)

A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban részvételi szándékát kérjük, jelezze a stakeholders@transparency.hu e-mail címre. Angol/magyar tolmácsolást biztosítunk.

 

Ezt az eseményt az Európai Unió Hercule III (2014-2020) programja támogatja, amelyet az Európai Bizottság hajt végre. Megalapításának célja, hogy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmével kapcsolatos tevékenységeket támogasson. (további információért látogasson el az alábbi honlapra:

http://ec.europa.eu/anti_fraud/about-us/funding/index_en.htm)’

 

Ez a dokumentum kizárólag a szerző véleményét tükrözi, az Európai Bizottság nem vállal felelősséget a benne foglalt információkért.

Mennyit bukott Magyarország a letelepedési államkötvényeken?

A Transparency International Magyarország és a Költségvetési Felelősség Intézet Budapest átfogó kutatást végzett a letelepedési államkötvényekről. Választ kerestünk arra, hogy ki húzhatott hasznot a letelepedési kötvények kereskedelméből. Azt is kiderítettük, hogy mennyibe került mindez a magyar adófizetőknek. A kutatásról készült tanulmányt a 2018. október 8-án 09.30 órakor kezdődő konferenciánkon hozzuk nyilvánosságra. Ekkor áruljuk el azt is, hogy pontosan mennyit bukott Magyarország a letelepedési államkötvényeken.

 

Program:

09:30 – 09:50 Regisztráció

09:50 – 10:00 Megnyitó – Martin József Péter, ügyvezető igazgató, Transparency International Magyarország

10:00 – 10:20 Közpénzügyi unortodoxia és következményei Magyarországon – Bod Péter Ákos, egyetemi tanár, az MTA doktora

10:20 – 10:40 Letelepedési államkötvények: az állami korrupció (egyik) iskolapéldája – Ligeti Miklós, jogi vezető, Transparency International Magyarország

10:40 – 11:00 A letelepedési államkötvények szerepe a magyar államadósság finanszírozásában – Romhányi Balázs, ügyvezető, Költségvetési Felelősség Intézet Budapest

11:00 – 11:30 Kérdések és válaszok

 

Helyszín: Hotel President (1054 Budapest, Hold utca 3-5. szám), Washington terem

Időpont: 2018. október 8. 09:30-11:30

 

A konferencia tanácskozási nyelve magyar, angol nyelvre történő szinkrontolmácsolásról gondoskodunk.

Részvételi szándékát kérem, jelezze a Transparency International Magyarország irodavezetőjénél, Sebestyén Diánánál (tel.: 06-1-269-9534, e-mail: diana.sebestyen@transparency.hu)