Vitaest és kocsmakvíz

Az idén nyáron elfogadott hétéves új uniós költségvetéssel kapcsolatban különféle értékelések láttak napvilágot, és mi arra kértük Orbán Balázst, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkárát és Cseh Katalint, a Momentum európai parlamenti képviselőjét, hogy egy vita keretében ütköztessék álláspontjukat, és engedjenek bepillantást az új költségvetés elfogadásának kulisszái mögé.

A vita során értékeljük a Magyarország számára kialkudott megállapodást, megvizsgáljuk az uniós támogatások jogállamisági feltételekhez kötésének kérdését és kitérünk Angela Merkel azon ígéretére is, mely szerint az év végéig lezárják a Magyarország elleni 7. cikk szerinti eljárást.

A vita résztvevői:

  • Orbán Balázs, miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára
  • Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője, a Renew Europe frakció alelnöke
  • Moderátor: Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója

A vitát egy, az Európai Unióval kapcsolatos kocsmakvíz követi a Quizzone jóvoltából, melyből sok érdekességre fény derül majd a szervezet működésével és a tagállamokkal kapcsolatban. A győztes csapat pedig egy TI pólókat és kulacsokat is tartalmazó ajándékcsomaggal gazdagodik majd!

Helyszín: Tranzit Art Café (1114 Budapest, Bukarest u. 3-9., a Kosztolányi Dezső térnél)

Időpont: 2020 október 1. 17 óra

A rendezvényen történő részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit itt tudtok megtenni: https://forms.gle/MuN9Z5JfVMEBwghT6

Az eseményt biztonságos keretek között, a Tranzit Art Café kültéri részén, az egészségügyi előírásokat betartva fogjuk megrendezni. Kérünk titeket, hogy a vitaesten csak egészségesen vegyetek részt, és ti is tartsátok be az előírt szabályokat.

Az vitaestet a TI Magyarország Közös Értékeink című projektjének keretében rendezzük meg, melynek célja, hogy társadalmi párbeszédet kezdeményezzünk az Európai Unió alappilléreit jelentő olyan értékekről, mint az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok és a szolidaritás. A projektet az Európai Bizottság támogatja.

A kocsmakvíz pedig a Transparency International Magyarország Stronger Roots című projektjének keretében valósul meg, amelyet egy, a Prágai Nyílt Társadalom Intézetből (CZ), a Pozsonyi Nyílt Társadalom Intézetből (SK), a Glopolisból (CZ) és a NIOK Alapítványból (HU) álló konzorcium támogat.