A Transparency International Magyarország nemzetközi Erasmus+ projekt keretében fejlesztett középiskolai tananyagot tanárok és diákok számára. Célunk, hogy minden érettségiző diák ismerje a korrupció fogalmát, fajtáit és az ellene való fellépés lehetőségeit. Az Európai Bizottság és a Tempus Közalapítvány által támogatott program során lehetőségünk nyílt egy forgatókönyvíró-pályázat kiírására. Olyan ötleteket vártunk a középiskolás diákoktól, amelyek a korrupció elleni küzdelem fontosságát és annak különböző módjait hangsúlyozzák pozitív üzenettel. 22 pályázatból 3 ötletet választottunk ki és ezek megfilmesítéséhez minden szakmai és technikai segítséget biztosítottunk. A 3 filmből a nemzetközi zsűri Deák Kristóf részvételével kiválasztotta a legjobbat. A díjátadó eseményen bemutatjuk a három magyar kisfilmet és átadjuk az első díjat a győztes diákrendezőnek. Emellett a program során fejlesztett tananyagot is prezentáljuk az érdeklődőknek.

A három elkészült filmet a programleírás alatti linkeken tekinthetik meg.

Időpont: 2017. július 24. hétfő 18:00 óra

Helyszín: Cirkó Gejzír Filmszínház – 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 15-17.


Program

 

18:00 – 18:10

Regisztráció, érkezés

 

18:10 – 18:20

Megnyitó beszéd és az Erasmus+ program során elkészült tananyag bemutatása

Sebestyén Diána, a  Transparency International Magyarország projektmenedzsere

 

18:20 – 18:40

A három kisfilm bemutatása

 

18:40 – 19:00

A diákcsapatok bemutatása, a kisfilmek értékelése és az első díj átadása

Az első díjat az Oscar-díjas Deák Kristóf, a Mindenki c. film rendezője adja át

                                          

19:00 – 19:30

Fogadás

 

A esemény ingyenes, a részvétel regisztrációhoz kötött.

Kérjük, hogy részvételi szándékukat a diana.sebestyen@transparency.hu e-mail címen jelezzék legkésőbb július 23-ig.


Semmiségek

Rendezte: Novák Réka

Ádám megkísértése

Rendezte: Balogh Zsombor

Carruption

Rendezte: Bárdos Fanni és csapata