2018-ban az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF, valamint a Holland Királyság támogatásával a Transparency International Magyarország konferencia-sorozatot indított, olyan témák megvitatására, amelyek jelentős csalás vagy korrupciós kockázatot hordoznak az uniós alapok felhasználása vonatkozásában.
A sorozat harmadik konferenciájának témája az uniós forrásokból támogatott projektek megvalósíthatósága és gazdasági életképessége lesz. Habár az általános rendelkezések megállapításáról szóló 1303/2013/EU Rendelet, valamint a kapcsolódó magyar jogszabályok szigorú szabályokat állítanak fel a támogatásra kiválasztandó projektek megvalósíthatóságáról és gazdasági életképességéről, számos olyan uniós forrásokból finanszírozott projektekről lehet hallani, amelyek nem fenntarthatóak – pl. üres, nem használt ipari területek –, vagy nem hasznosak – pl. a sehova nem vezető kerékpárutak –, vagy teljesen értelmezhetetlenek – pl. az örökmozgó kifejlesztése. A Direkt36 számításai szerint a 2007 – 2013 programozási időszakban kb. 300 magyar cég jelentett csődöt rövid idővel azután, hogy uniós forráshoz jutottak. Ezek a cégek összesen 9 milliárd forintot kaptak.
A konferencián két nyitóelőadás és három panel-beszélgetés során hazai és külföldi előadók – többek között a magyar kormány, illetve uniós és nemzetközi szervezetek képviselői – járják körbe a téma egy-egy specifikus kérdését, úgy mint a szabályozás kérdései; az ellenőrzés lehetőségei; illetve egyrészt a környező országok, másrészt Hollandia tapasztalatait és jó gyakorlatait ismerhetjük meg.
A konferencia időpontja: 2018. október 11., helyszíne: Hotel President (Budapest, Hold utca 3. /6. emeleti konferenciaterem!)
A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban részvételi szándékát kérjük, jelezze a stakeholders@transparency.hu e-mail címre. Angol/magyar tolmácsolást biztosítunk.
Ezt az eseményt az Európai Unió Hercule III (2014-2020) programja támogatja, amelyet az Európai Bizottság hajt végre. Megalapításának célja, hogy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmével kapcsolatos tevékenységeket támogasson. (további információért látogasson el az alábbi honlapra:
http://ec.europa.eu/anti_fraud/about-us/funding/index_en.htm)’
Ez a dokumentum kizárólag a szerző véleményét tükrözi, az Európai Bizottság nem vállal felelősséget a benne foglalt információkért.