A Transparency International Magyarország az Európai Unió „Európa a Polgárokért” programjának keretén belül januárban elindította „Egymásból építkezünk” című rendezvénysorozatát, melynek célja, hogy az állampolgárokat minél aktívabb közéleti szereplésre buzdítsa.
A rendezvénysorozat január 17-én tartott első, pécsi eseményén a résztvevők megismerkedhettek a TI Magyarország, Az emberség erejével Alapítvány és a Szabad Pécs újságírói csoport munkájával. Január 23-án Győrben a Reflex Környezetvédő Egyesület együttműködésével, január 25-én pedig Debrecenben a Natív csoporttal közösen szervezett rendezvények keretén belül tájékozódhattak a érdeklődők arról, hogy hogyan vehetnek részt helyi közösségeik építésében.
A januári bemutatkozó események utolsó állomása Szeged volt, amelynek szervezésében a SZTEP Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete volt a TI Magyarország partnere.
A rendezvényt Nagy Gabriella, a TI Magyarország közpénzügyi programjainak vezetője nyitotta, aki a magyarországi korrupciós helyzetről tartott előadást, valamint prezentálta a Transparency International által végzett, korrupciót felmérő kutatások eredményét.
Mucsi Gyula, a TI Magyarország projektvezetője bemutatta az „Egymásból építkezünk” projekt céljait és állomásait, ezt követően pedig ismertette azokat az online elérhető interaktív eszközöket, amelyek segítségével a helyi közösségek tagjai könnyebben hozzájuthatnak az önkormányzatok és az állami szervek gazdálkodására vonatkozó információkhoz, és ellenőrizhetik a közhatalom működését. Az előadás végén meghirdetésre került a TI Magyarország fotó- és videópályázata is, amelyen a legjobb munkákat értékes nyereményekkel jutalmazzuk.
Ezt követte Németh Kornél, a SZTEP tagjának informatív beszámolója kutatási tevékenységéről, aminek fókuszában végzős gimnazisták politikai szocializációja és állampolgári ismeretei állnak. Tudományos munkája során középiskolai órák keretében tartott interaktív foglalkozásokat, ahol felmérte a diákok politika iránti érdeklődését és politikával kapcsolatos tudását. Emellett hasznos állampolgári ismereteket adott át az érdeklődő diákoknak, amellyel közelebb kerülhettek a tudatos állampolgári szemlélet elsajátításához. Előadásában elmondta, hogy a politika és a politológia szempontjából különös figyelmet kellene hogy érdemeljen a feltörekvő generáció, hiszen ők lesznek majd azok, akiknek tovább kell működtetniük társadalmi rendszerünket. Ennek ellenére a fiatalok politikai szocializációjával, társadalomba történő beilleszkedésével nagyon kevesen foglalkoznak. A kutatások egyszerű tényként kezelik, hogy a fiatalok nem érdeklődnek a politika és a társadalom működése iránt, amit a tanórák eredményei is megerősítenek: a középiskolások sajnos kevéssé tartják magukat tájékozottnak a politika világában, és nem szívesen vesznek részt a közügyek alakításában.
Az esemény zárásaként a hallgatóság sok építő jellegű kommentet fűzött hozzá az előadáshoz, és saját életükből hozott példákkal támasztották alá az elhangzottakat.
A projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg. Bármilyen kommunikáció, ami a projekttel kapcsolatban megjelenik az oldalon, kizárólag a szerzők véleményét tükrözi, és az Európai Bizottság nem vonható felelősségre az itt megtalálható információk bármilyen módú felhasználásáért.
The project has been funded by the European Commission. Any publication made on this site reflects the views only of the authors, and the European Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained herein.