Skip to content

Egymásból építkezünk – Győr

A Transparency International Magyarország az Európai Unió „Európa a Polgárokért” programjának keretén belül januárban elindította „Egymásból építkezünk” című rendezvénysorozatát, melynek célja, hogy az állampolgárokat minél aktívabb közéleti szereplésre buzdítsa.

A program második állomása Győrben került megrendezésre, a Reflex Környezetvédő Egyesület együttműködésével.

Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója előadást tartott a magyarországi korrupciós helyzetről, és ismertette a Transparency International által végzett, korrupciót felmérő kutatásoknak az eredményét.

Mucsi Gyula, a TI Magyarország projektvezetője ismertette az „Egymásból építkezünk” projekt céljait, és állomásait, majd bemutatta azokat az online elérhető interaktív eszközöket, amelyeknek segítségével a helyi közösségek tagjai könnyebben juthatnak önkormányzatok, állami szervek gazdálkodására vonatkozó információkhoz, és általuk ellenőrizhetik a helyi közhatalmat. Meghirdetésre került továbbá a TI Magyarország fotó- és videó pályázata, ahol a legjobb munkákat értékes nyereményekkel jutalmazzuk.

Lajtmann Csaba, a Reflex Környezetvédő Egyesület programvezetője Győr környezetének „öröm és bánat térképéről” szóló előadása arra az alapfelvetésére épült, hogy mint sok másban, a környezetvédelemben sincs csak fekete és fehér, hanem a szürkének vannak különböző árnyalatai. Igaz ez a Győr környezetét érintő ügyekre is. A Reflex Egyesület egyik legnagyobb bánata gyönyörű természeti környezetben elhelyezkedő városában az, hogy a zöld elemek – fák, fasorok, parkok és erdők – nem élveznek kellő értéket és gyakran esnek áldozatául a „fejlődésnek” mondott folyamatoknak. Közben azért azt is látszik, hogy a kerékpáros fejlesztésekre bármely város büszke lehet. Sajnos helyben a város szemében a Reflex az „ellenség térfélen áll”, így nagyon ritkán találnak nyitott fülekre megfogalmazott gondolataik az önkormányzat döntéshozóinál.

A rendezvényt egy nyílt fórum zárta, ahol a résztvevők számos kérdést tettek fel a szervezőknek, továbbá beszámoltak olyan győri beruházásokról, amelyeknek megvalósítását problémásnak vélték. Szó esett arról is, hogy a helyi lakosok miként tudják elérni, hogy környezetvédelemmel kapcsolatos panaszaik, javaslataik meghallgatásra kerüljenek, és több ötlet is lehangzott arra, hogy milyen módszerekkel lehet a helyi döntéshozókkal hatékonyan együttműködni.

 

A projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg. Bármilyen kommunikáció ami a projekttel kapcsolatban megjelenik az oldalon kizárólag a szerzők véleményét tükrözi, és az Európai Bizottság nem vonható felelősségre az itt megtalálható információk bármilyen módú felhasználásáért.

The project has been funded by the European Commission. Any publication made on this site reflects the views only of the authors, and the European Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained herein.

Kapcsolódó hírek

Jelentkezz a 13. oknyomozó újságírói mentorprogramunkra!

MNB-ügy: a rendőrség ezúttal befogadta a feljelentésünket 

Vajon teljesítette a feljelentési kötelességét Gulyás Gergely?   

Nyitott szemmel a dezinformáció ellen: tippek a jövő kritikus szakemberei számára 

A Transparency International Magyarország ismét feljelentést tett az MNB alapítványai ügyében 

A Transparency International Magyarország a strasbourgi Emberi Jogok Bírósághoz fordult a szuverenitásvédelmi törvény ügyében 

Továbbra is Mészáros Lőrinc a tenderbajnok, a négy legjelentősebb szereplő vitte el a közbeszerzések mintegy negyedét   

Nyílt levél a tulajdonosi átláthatóság megteremtéséhez 

Harmadik éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállama a Transparency International 2024. évi Korrupció Érzékelési Indexe alapján 

Sikeresen lezárult a Petneházy utca 90. szám alatti önkormányzati lakóház építése

×