A Közös értékeink és a Stronger Roots projektünk keretében korrupciós túrát szerveztünk, amelyen azt igyekeztünk bemutatni, mennyire hasznosulnak jól Magyarországon az Európai Unió által biztosított támogatások. A vírushelyzetre való tekintettel a tervezett korrupciós túrát online, a Zoomon keresztül tartottuk meg. Május 20-i szegedi virtuális túránk során Nagy Sándor, Szeged városfejlesztésért felelős alpolgármestere, valamint Cservenák Zoltán, a szeged.hu újságírója és a Szeged TV munkatársa kalauzoltak el minket az uniós támogatások szegedi és Szeged környéki felhasználásában.
A nyitóbeszédet Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója. Mint fogalmazott: nem kérdés, hogy az európai uniós csatlakozással Magyarország páratlan történelmi lehetőséghez jutott. Nemcsak azért, mert egy értékközösség tagja lettünk, hanem az európai uniós támogatások mértéke miatt is. „Ez az időszak akár a magyar gazdaság sikertörténete is lehetett volna” – mint ahogy elhangzott a beszédében. Martin József Péter ugyanakkor azt is kifejtette: a közpénzek magánosítása minden eddiginél nagyobb sebességbe kapcsolt Magyarországon, ami hosszútávon árt az ország gazdaságának. A Transparency International Magyarországnak az a meggyőződése, hogy a jogállamiság uniós érték, és a korrupció hatékony és részrehajlás nélküli üldözése nélkül lehetetlen fejlődést elérni.
Az első előadást Nagy Sándor, Szeged városfejlesztésért felelős alpolgármestere tartotta. Konkrét projekteket mutatott be, amelyek megvalósultak Szegeden, többek között a zöldváros projektet és a SaSMob innovatív közlekedésfejlesztési projektet. Mint elmondta: a város eredeti terveiben úgy szerepelt, hogy a megépítendő futókör a Zöldváros-projekt része lesz, azonban egy időközben megnyílt pályázati lehetőség miatt ebből a programból kivették azt. A liget projekt keretében adták át tavaly a futópályát is a ligetben, amelynek magas társadalmi támogatottsága volt. A prezentáció során bemutatott egy teljesen más struktúrájú programot is, ez egy úgynevezett Urban Innovative Actions projekt 3,2 millió eurós keretösszegből, amely a SasMob keretében valósul meg. A projektnek két része van, az egyik a szenzoros forgalomfigyelő-rendszer kiépítése a városban, amelynek az első adatai már látszódnak. A program másik része pedig arra irányul, hogy a munkáltatókon keresztül a munkavállalókat a fenntartható közlekedési módok választására ösztönözzék – fejtette ki Nagy Sándor alpolgármester.
A második előadó Cservenák Zoltán, a szeged.hu újságírója és a Szeged TV munkatársa volt. Számos esetet mutatott be a túra során, többek között az ELI-ALPS lézerközpont, a Szegedi Vadaspark, és a környező kistelepülésekről származó példák alapján mutatta be az uniós forrásokkal kapcsolatos visszaéléseket. A szegedi egyetem jogi karának felújításáról is szó esett, amelyet a mai napig nem sikerült befejezni.
Az előadás végén számtalan kérdés érkezett az előadókhoz, és egy élénk beszélgetés alakult ki, mely során számos témát érintettek. Többek között arra is kíváncsiak voltak, hogy a járványügyi helyzet hogyan befolyásolja a Smart City projekt megvalósulását. Az alpolgármester elmondása alapján bizonyos szempontból blokkolja őket, másrészről azonban óvatosan választanak újabb projekteket.
Ezúton is köszönjük a Horizont Szabadságkutató Egyesületnek az esemény szervezésében nyújtott segítséget!